Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - Duba Gyula: Halódó parasztvilág (regényrészlet)
Duba Gyula szeretik egymást. Összejönnek, majd elválnak. Nem tartós érzésekre, hanem a szenvedélyre építenek, könnyen élnek. A lányok kurválkodnak és a fiúk vadásznak rájuk, züllesztik az amúgy is bomlófélben lévő erkölcsöket. Jó, hogy az idősebbek keveset tudnak erről. Csak sejtéseik lehetnek a bűnökkel mételyezett és alkohollal mérgezett kalandorkodásról. A szüleim sem beszélnek róla, bár érzem, hogy tudnak Bogár Böbéről. Biztosan nem örülnek neki, reménykednek, majd elfelejtem. Ő innen északnyugatnak indul, én pedig északkeletnek, s utána sokáig nem látjuk egymást. Hát így gondolhatták a szüleim... Szép lány Bogár Böbe, sokaknak tetszik. Hamvas és tiszta az arcbőre, haja szőke, arányos testalkatú, bár a lába kissé erős. Szereti a szerelmet. Imád csókolózni, tud is. Ebben szinte telhetetlen, de az ölelkezéstől sem retten vissza, érzem, hogy tapasztalt benne. A testünk érti egymást, de az egyéniségünk két külön világ. Semmitmondó közös témáink vannak, keveset beszélgetünk. Jobbára az érzékeinkre, testünk és tagjaink, kezünk, lábunk, ajkunk és bőrünk érintkezésére hagyatkozunk. Korábbi véleményemmel ellentétben néha sejtettem, hogy a testi szerelem fogásaiban ő sem sokkal avatottabb, mint én, ha kezdett is elvadulni, még az elején tartott. Vagy éppen ebben rejlett női okossága, nem játszotta ki az aduit, várta, hogy én fejlődjek e téren s mintegy feleljek együttlétünkért? Ismeretségünk kezdetén, éjszakai sétáink és hosszú csókolózásaink során, langyos éj és telihold, tiszta csillagos ég és érezhető vágyak, minden szentimentális kellék együtt!, elhagyott helyeken, gyalogbodza és kóróerdő közepén, gyepes-füves halmok közt, magunkra hagyatva találjuk magunkat. Engedi, hogy a libalegelő sűrűjébe vezessem, a fűre fektetem és melléje heveredek, a csókolózásnál azonban nem jutunk tovább. Nincs bennem elég tapasztalat és céltudatos erőszak, belőle pedig hányzik — akkor még — az érett nő jó szándékú segítőkészsége, hogy bár nem zökkenőmentesen és kissé ügyefogyott módon az enyém legyen! Hevesen viaskodunk, szinte pajtáskodó birkózás, nem ellenkezik, de nem is támad, passzívan aktív, hogy nőjön bennem a szenvedély, bár egyelőre nem teljesedik ki, csak támadna és tehetetlenkedik. Bizony, hogy okos lány! Elviseli az előcsatározást, egymásra találásban bizakodva, nem haragszik és nem bocsát szélnek. Kölyökszerelem- nek tűnő viszonyunk egyelőre kielégíti. Talán meg akar győzni, hogy nem lett szajha? Ami közöttünk szövődött, már-már szerelemnek hittem. Később aztán, s tegyük hozzá: javamra, minden megváltozott! Míg egy este egészen más értelmet nyert minden. Vacsora közben mondja apám. — Bence Tónit láttam... hát hazajött Csehországból. — Beszélik, hogy Bogár Böbével él... — teszi hozzá anyám. Több szó nem esik erről. Nem is kell, ennyi elég. A szüleim is tudják, hogy bennem felfordult a világ. Talán sajnáltak is, ám figyelmeztettek, kivel osztozom Bogár Böbén. Úgy rohan rám a szégyen árja, mint a makacs tenger hulláma a sziklákra, hogy elporlassza és megsemmisítse őket. Mintha valahol távoli földrengés morajlana. Étvágyam elment, alig várom, hogy kiléphessek az utcaajtón. Magam sem tudom, hogy mit tegyek! Nem is vagyok dühös, inkább szomorú. Ilyen az én szerencsém! Balek lennék, vagy a véletlen játszik velem?
