Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - Duba Gyula: Halódó parasztvilág (regényrészlet)
Halódó parasztvilág Gergő megismerhető és kiszámítható, De én.,.? Rejtőzik bennem valami, amiről apám nem tudja, mi lehet, amit nem ért. De hát... én sem értem magam. Pedig néha eltöprengek és próbálom megérteni. Hangsúlyozni szeretném, hogy meg van bennem az önelemzés képessége, tetteimet utólag képes vagyok megérteni és minősíteni. Ám hogy egészében mit szeretnék, ebben a kérdésben tanácstalan vagyok. Vizsgálom vágyaimat és céljaim felől gondolkodom, de hát... vágyaim alaktalanok és céljaim nincsenek. Nem sokra megyek magammal. Abban az időben nem fogalmazódnak meg bennem a tennivalók és sem a nagy felismerések, az önmagam mivoltára való rádöbbenések messze elkerülnek. Valahová el kellene menni, messze... ahol másként élnek, itthon nem érdekes...! El is megyek, hosszú évekre, úgy tűnik, szinte örökre. Gyárak, iskolák kísértenek meg, az írással kacérkodom, játszom az írott szövegekkel, mint veszélyes gyúanyaggal a gyerek. Ha tehetem, hazajövök, látogató ember leszek. Nehezen várt és aggódva fogadott vendég. Az otthontalanság erősödő sejtelme és a hazalátogatások lélektana lelki habitussá válnak bennem. Mert korunkban a látogatók: típussá válnak! Távoli világból térnek meg falujukba és az otthoni valóságban már csak emlékeikre találnak Apámmal folytatott politikai vitáim, nem jól van így!, de egyszer jobb lesz!, a meg nem értés árkát szélesítik közöttünk. Addig sem értett, de most még inkább nem ért. Mintha nem is az ő fia lennék! Hebehurgya, kiszámíthatatlan idegen. Más fegyelem köt, ha egyáltalán fegyelemnek mondható s nem inkább végtelen szabadosságnak, néha iszom, meglátják rajtam, izgága leszek és bajt keverek. Szégyent hozok magamra és másokra, ki hitte volna az álmodozóról?! A városokban elvadultam, nem ismerek sem istent, sem embert. A szüleim gondterheltek, meg vannak róla győződve, hogy magam sem tudom, mit akarok! Gergő sem szól, nem avatkozik a dolgomba. Már a társaságomba sem tartozik, idősebbek vagyunk tőle Bakai Jóskával és Harangozó Árpival, messziről, a távolból figyel. De... a közelemben van, ha szükségem lenne rá. Később kiderül... mert ilyenkor otthon könnyed s nem is veszélytelen találkozásokat keresek. Alkalmi kalandokba bocsátkozom. Bogár Böbe is hazalátogat Csehországból, valahol Ostrava környékén dolgozik. Egyszerre töltjük szabadságunkat s mindketten unatkozunk. Szórakozást és kellemes kalandot jelenthetnénk egymás számára. Fiatalabb nálam, ám olyannyira tapasztaltabb, hogy néha úgy érzem, okosan játszik velem. A Böbéhez hasonló lányok egész éven át valahol a köztársaságban dolgoznak, életükről semmit nem tudunk. Aztán hazajönnek, szabad világok levegőjét árasztják és Füzesnyék életében új színt jelentenek. Távoliságuk és idegenszerűségük megközelíthetővé teszi őket. Ki tudhatná, hogy a messze idegenségben mint éreznek és vágyakoznak, hogyan élnek?! Senki nem kívánja feleségül őket, s ők sem igyekeznek férjhez menni a faluban. Ide gyökereznek, de létük máshová köti őket. A falu új elemei, akárcsak az a néhány idegenben dolgozó fiatalember és diák. Az itthoni fiatalok mások. A párválasztás lehetőségeit mérlegelve tartják egymást számon. A fiúk hagyományosan udvarolnak, a lányok hűségesek és várnak, kölcsönösen elfogadott, hosszan tartó viszonyok szövődnek közöttük. A látogatók előzmények híján és következmények nélkül
