Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - Duba Gyula: Halódó parasztvilág (regényrészlet)
Halódó parasztvilág hogy kitombolhassák magukat. A más sérelme, bánata az elnyomott ember öröme, elégedettsége! Az idősebb legényekhez társulva, süldő legénykék, a Bence családot nyugtalanítjuk éjszakánként. Körülvesszük a faluvégi házukat, kurjongatva felverjük álmukból, pusztulással fenyegetjük, ócsároljuk őket. Bőgünk, mint a kerge tulkok, riogatva üvöltözünk, gúnynevükön szólítjuk, jöjjenek elő, bújjanak ki odújukból, mérkőzzenek meg velünk! Szokásos éjszakai mulatságunk, míg majd ráfizetünk! Egyszer a nagy csatazajra váratlanul megnyílik a cigányház ajtaja, kilép rajta Gamó, a hórihorgas csendőr, talán Iboly részesítette kegyeiben, kilép dobtáras géppisztollyal a kezében, vadonatúj davajgitár, hosszú sorozatot küld belőle ricsajozó bandánk felé. Fejünk felett mérges darazsakként fütyülnek el a golyók. Bősz csapatunk rohanva menekül, a szó szoros értelmében világgá futunk. Nagy kerülőkkel óvakodunk haza... Akkor még nem tudtam, hogy Bence Tónival újabb, immár keményebb és férfiasabb találkozásomat érleli az idő. Mit is gondolhattam volna, alig találkozunk. De a véletlen, mely mint a pók, szövi finom hálóit, már a jövő bugyraiban munkál, közeledik a tél. A kérlelhetetlen összecsapás színhelye, akárha szimbolikus jelzés lenne, ismét a Törökölés. Bár tudnám, részt vett-e valamelyik Nagybene-ősöm a török elleni kegyetlen és győzedelmes ütközetben! Bence Tóni révén azonban, nyilván a véletlen közbejátszása folytán, csupa jelentős dolog és meghatározó esemény történik velem. Erősen és tisztán bevésődnek emlékezetembe, olyannyira lényegiek. Képzeletemmel bármikor előhívhatom őket. Mondhatnám úgy is, hogy találkozásaink sorsszerűek! Bosszúvágy és nyers erő, szenvedélyek, vakmerő támadókedv és dühös elszántság jellemzik. Tónival egyébként semmi dolgom, hiszen alig találkozunk. Más valóságban mozgunk, különböző világban élünk. Mégis keresztezik az utaink egymást időnként, s ilyenkor végzetszerűen összecsapunk. Talán titokzatos hatalmak és rejtélyes erők visznek egymás felé, mintha tisztázatlan sorsszerűség kötne össze bennünket. De Gergőt is, nem csak engem! Összecsapásainkba mindig belekeveredik, bár rendszerint a végére érkezik. Nincs már rá szükségem vagy a távolból figyeli a történéseket, hűségesen várva, hogy szükség esetén a segítségemre legyen. Készségét nem mutatja, a háttérből ügyel rám. A Bence Tónival való, fátumszerű találkozásaimban mindig a közelemben volt. Akkor nem gondoltam rá, hiszen nagy időközökben valóban a véletlen szülte az alkalmakat, visszaemlékezve azonban úgy látom, hogy összecsapásaink megfejthetetlen logikájuk értelmében szükségsze- rűek lehettek. Ennek a fényében vajon milyen jelentősége van mai találkozásunknak, annak a ténynek, hogy Bence Tóni néhány üléssel mögöttem ül az autóbuszban és érzésem szerint állandóan a nyakamat nézi?! Az emlék közelibb és értelmesebb korból való, egyszerűbb képlet, magától felidéződik. Feltör a mélyből s szinte felragyog. Kora őszi estén a libalegelőből lett futballpályán játszunk. Rúgjuk a labdát, úgy mondjuk, tréningezünk! Valójában többet futunk, mint a labdába rúgunk, szaladgálunk. A háttérben a patak partján már szürkületbe vesznek a gyalogbodzák, sejtelmes alakoknak látszanak. Kerékpáros férfi jön felénk a kövesúton. Komótosan biciklizik, fokozatosan válik ki a homályból, egyre növekszik Visnyovszky Sanyi a
