Irodalmi Szemle, 2001
2001/7-8 - Dénes György versei (Hegedűszó a kapualjban, beléd törtek a hangok, Tudathasadás, Te is tücsök vagy, Mint a párkák, Ahogy megszülettem, Ne kérdezd!, Képek, Hová jutottam?, Nem lesz szemtanú, Nyolcvan felé, Cserélj szívet, Torkod kiszárad)
Dénes György versei Hová jutottam? Barátaim, hová jutottam, hol vagyok? Ha megismertek, a régi derűvel szóljatok, s én kibomló örömmel nézek vissza rátok, megcsodálva égszínkék glóriátok. Barátaim, már eltört bennünk annyiszor a szent barátság, belepte a por. De porból vétettünk s támadunk föl újra, hittel hirdetem, zengem: alleluja! Mi már örökre egy akolban élünk s ha elbolyongunk, mindig visszatérünk, énekeljünk, míg árnyak nem leszünk, az Úristen is énekel velünk. Nem lesz szemtanú Hová rohan a Föld, e bűvös golyó a Mindenségben? Mit akar hatmilliárdnyi bolond az eszével? Mit képzel színes tekéjén e sok mihaszna? Ha van Isten, sír az Isten. Van oka panaszra. Szörnyű kataklizma kísért: a végső atomrobbanás. De már nem lesz szemtanú. Nem nyit többé egyetlen virág. Nyolcvan felé ínyén fanyar s kihűlt ízek. Visszeres nyaka reszket. Sétál vetkőző fák alatt. Hős volt — most kegyvesztett, mint leszünk mi is. Átok a fény, szeme sajog, s olyan messze az Isten. Kenyere volt a hit, de elfogyott. Mindez oly hihetetlen. A világ csúf maszkot öltött. Ijesztő, ahogy táncol. Hol a fárosz, a ködevő? Neki már nem világol. Tar koponyáját hő veri. S belül a zűr, az átok. Lába körül térdre esnek szélütött virágok.
