Irodalmi Szemle, 2001

2001/6 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: Adalékok a „csehszlovák demokrácia” arculatához az impériumváltás után (tanulmány)

Adalékok a „csehszlovák demokrácia” arculatához az impériumváltás után

„államellenes” magatartást tanúsító magyarokat. Szemléltetésképpen két konkrét esetet említünk a sok közül.

Az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt 1922 március 5-én gyűlést akart szervezni Jolsván. Az illetékes hatóság a kérelmezett engedélyt 1922 február 22-én a következő megokolással utasította el: „A kérést nem teljesítem, mert nevezett pártnak programja nem alkalmas Jolsva és vidéke részére. A magyar párt helyi szervezetének megalakítása ezen a csaknem tisztán szlovák városban semmivel sem indokolt...”2,4

Adolf Rejtar rimaszombati rendőrkapitány ugyancsak eredeti módon járt el 1922 szeptemberében. A helyi aratóünnep lovasbandériumának legényeit kétnapi elzárással büntette „államellenes viselkedésért”, mivel úgymond „megtorlandó a magyar nemzeti viseletnek magyar nemzeti színekkel való összekombinálása.”25

A hatalom 1923 elején „törvényesen” is jónak látta korlátozni az alkotmányban formálisan garantált általános polgári és kisebbségi jogokat. Kellő előmunkálatok után 1923 március 19-én sor került a „köztársaság védelméről” szóló 50/1923. sz. törvény elfogadására, amely minden vonatkozásban szigorította az államhatalom elnyomó jellegét. A törvény formálisan a köztársaság területi épségét, államformáját és belbiztonságát volt hivatott fokozottabb mértékben szavatolni, valójában azonban egy sor szigorító intézkedést tartalmazott, amelyek lehetővé tették a gyülekezési és sajtószabadság korlátozását, az ellenzéki politikai pártok tevékenységének ellenőrzését, a rendezetlen állampolgárságú egyének kiutasítását a köztársaság területéről stb.26

A magyar ellenzéki pártok törvényhozói már az előkészületi stádiumban egyértelműen e törvény ellen foglaltak állást. A prágai Nemzetgyűlés Képviselőházában Szent-Ivány József 1923. március 6-án felolvasta az Országos Keresztényszocialista Párt, valamint az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt parlamenti klubjának nyilatkozatát, amely többek között hangsúlyosan kifejtette: „A törvényjavaslat bizonyítéka annak, hogy az állam jelenlegi törvényhozása és kormánya nem képviseli a nép valós akaratát, és kétségtelenné teszi azt, hogy az nem az állam védelmét, de az ez idő szerinti kormányzó politika hatalmának növelését célozza.”27

A magyarság politikai életének féken tartása e törvény árnyékában már egyáltalán nem ütközött nehézségekbe. A magyar politikusok és az ellenzéki magyar sajtó pedig ilyen körülmények között eleve kénytelenek voltak bizonyos önmérsékletet gyakorolni, és igyekeztek burkoltabb formában bírálni a fennálló rendszert és az államhatalmat.

Tény viszont az is, hogy a hatalom magyarságellenes túlkapásai az évek múlásával látszatra ugyancsak mérséklődtek, de azért továbbra is tetten érhetőek voltak az élet minden területén. Az impériumváltást követő militáns magyarellenesség az önmagát demokratikusnak hazudó rezsim számára kezdett előnytelenné válni, ezért a húszas évek közepétől inkább már annak enyhébb, burkoltabb formáit részesítette előnyben. A magyar sajtó, valamint a prágai parlament magyar honatyái azonban továbbra sem hunytak szemet a hatalom farizeusi magatartása és a minden téren tapasztalható áldemokráciája