Irodalmi Szemle, 2001

2001/6 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: Adalékok a „csehszlovák demokrácia” arculatához az impériumváltás után (tanulmány)

Adalékok a „csehszlovák demokrácia” arculatához az impériumváltás után

vánuló hatalmi túlkapásait. A sokszor szinte tragikus, emberek és egész családok egzisztenciáját derékba törni kész folyamatok, valamint az egyes személyiségek társadalmi tönkretételét célzó intézkedések mellett azonban a különböző nemzeti töltetű „tyúkszemre hágások” is napirenden voltak. Az ilyenek elkövetői minden kétséget kizáróan csakis a magyarságellenes hangulatkeltés államilag jól kamatoztatható babérjaira pályáztak. Egyes szlovák közéleti személyiségek a különböző alkalmi megemlékezéseken például nagy előszeretettel szónokolgattak arról, hogy Szlovákia „még mindig” magyar jellegű vidékei úgymond rövidesen „ismét” szlovákká változnak. Ennek persze az az előfeltétele, hogy a Felvidék magyartalanítása minél tökéletesebb legyen.

Ebben a vonatkozásban leginkább a városokban került sor különböző látványos magyarellenes megnyilvánulásokra, amelyek érezhetően tovább mérgezték a már amúgy sem felhőtlen szlovák—magyar viszonyt.

A Felvidéket — azaz „Szlovákiát” — idővel teljesen homogenizálni akarók természetesen nem is annyira a magyarok beolvasztásáról, asszimilálásáról írtak és beszéltek, hanem sokkalta inkább úgymond a szlovákok „reasszimilá- ciójáról”, vagyis „visszaszlovákosításáról”. E nyakatekert elmélet csak 1945 után vált a szlovák politika elsőrendű mozgató rugójává, kiindulópontjai azonban már az impériumváltás idején rögzültek a fejekben. Eszerint a csehszlovák fennhatóság alá került magyarok túlnyomó többsége valójában nem is „igazi” magyar, hanem elmagyarosodott szlovák. Természetesen ezeket a szlovák nemzetnek fokozatosan vissza kell hódítania. „A felszabadulás utáni megváltozott viszonyok közepette nem lehet más eszközünk a szilárd cseh—szlovák állam kiépítésének folyamatában, mint a reasszimiláció” — szögezte le például a Szlovák Nemzeti Párt központi napilapjának, a Národnie noviny-nak egyik vezércikke 1920 októberében. „Mindenütt visszaállítani az eredeti állapotokat. Éspedig olyan folyamatossággal, ahogy az asszimiláció is történt. Tehát nem elhamarkodottan. Fokozatosan kell eltávolítani a magyarosítás következményeit, és hazánk összes vidékére, a mi Szlovákiánk minden szegletébe el kell juttatnunk az egészséges szlovák nemzeti szellemet.”21

Ez a törekvés vált uralkodóvá az élet minden területén. A különböző szlovák társadalmi szervezetek, szövetségek és egyesületek hatékonyan szították a magyarellenesség tüzét, de a különböző rangú és rendű állami hatóságok, valamint önkormányzati szervek eljárása is hozzájárult a nemzetiségi ellentétek további gerjesztéséhez. Társadalmi síkon a Nemzetvédelem (Národná ochrana), a Légionáriusok Szövetsége (Zváz legionárov), valamint a Sokol sportszövetség különböző helyi egyesületei voltak a magyarellenes kezdeményezések és fellépések mozgató rugói. A nagy és szent cél, amely érdekében minden eszköz felhasználhatónak és célszerűnek minősült, a következő volt: Szlovákia minél gyorsabb és tökéletesebb magyartalanítása, illetve ezzel egyidejűleg minél homogénabb szlovák nemzetivé tétele.

A Felvidéken az impériumváltás utáni években a különböző szlovák, valamint „csehszlovák” társadalmi, kulturális, sőt egyházi jellegű rendezvényeket mindenütt hol enyhébb, hol durvább magyarellenes kirohanások tarkították. Ezeken néha csak nagy általánosságban szónokoltak a szlovákság úgymond ezeréves alávetettségéről és a magyarok által való elnyomásáról, sok