Irodalmi Szemle, 2001
2001/6 - TUDOMÁNY - Popély Gyula: Adalékok a „csehszlovák demokrácia” arculatához az impériumváltás után (tanulmány)
Adalékok a „csehszlovák demokrácia” arculatához az impériumváltás után a január 12-i próbálkozás már eredményesnek bizonyult. A robbantást az elkövetők dinamittal hajtották végre. A rendőri jelentés sajátos módon egy szót sem ejt a nyomozásról, annál keményebben bírálja a pozsonyi sajtót — név szerint is megemlítve a Híradó, a Magyar Újság, valamint a Pressburger Zeitung lapokat —, mivel az úgymond tendenciózusan ír az emlékmű felrobbantásáról. A pozsonyi rendőrigazgató szerint nincs ok aggodalomra, sőt még jó is, hogy ez így történt. „A szlovák lakosság körében a szobor eltávolítása, amelyről az volt a vélemény, hogy durván sérti a szlávság nemzeti érzületét, érthetően megnyugvást váltott ki” — szögezte le a rendőrigazgatósági jelentés.8 Nem sokkal a dévényi rombolás után Kallós Ede zoborhegyi ezredéves emlékoszlopának a szétzúzása következett. Ezt a négy hatalmas turulmadárral díszített emlékművet a cseh légionáriusok 1921. február 9-én rombolták le, a turulmadarak 16 métermázsa vörösréz anyagát pedig egyszerűen zsákmányként magukkal vitték.9 A pozsonyi magyarság már a dévényi emlékmű felrobbantása után aggódva gondolt a város legnevezetesebb emlékművére, a fehér márványból faragott Mária Terézia-szoborkompozícióra. „Félünk, nagyon félünk” — írta három nappal a dévényi rombolás után a Népakarat, az Országos Keresztényszocialista Párt Pozsonyban megjelenő központi sajtóorgánuma. „Itt a jó alkalom, hogy a kormány bebizonyítsa jóakaratát, s megóvja a köztársaságnak becsületét attól a gyalázattól, hogy itt a művészet halhatatlan remekét feláldozzák a túlzó sovinizmus őrült szenvedélyeinek. Tessék a szobor köré őröket állítani” — kérte a hatalom illetékeseit az idézett keresztényszocialista lap.10 A dolgok alakulása azonban rövidesen bebizonyította, hogy voltaképpen mennyit is ér egy elnyomott nemzeti kisebbségnek a becsületre és jóakaratra való hivatkozása, esetünkben a rombolás megakadályozását célzó kétségbeesett kérelme. A pozsonyi Mária Terézia-szobrot ugyanis 1921. október 26—27-én a csehszlovák légionáriusok, valamint szokolisták annak rendje és módja szerint szétzúzták. A rombolás a hatóság és a karhatalom szeme láttára zajlott le, a vandalizmust azonban senki még csak meg sem próbálta megakadályozni.11 Döbbenetes, hogy a máskülönben legalább a demokrácia és a konszolidált államélet látszatát színlelni igyekvő csehszlovák hatalom elvakult magyar- ellenességében mennyire képtelen volt az önmérsékletre, és mennyire szabadjára engedte romboló ösztöneit. Mintha egyáltalán nem gondolt volna arra, hogy a primitív szobordöntögetések, az emlékműrombolások és az emléktáblák letépései csak árthatnak az ország külföldi megítélésének. A magyar történelem és kultúra emlékeinek eltávolítása pedig ha sérti is a magyarság nemzeti önérzetét, ellenállását és megvetését az áldemokratikus köztársasággal szemben csak meghatványozza. A volt antantországok sajtója is bizony sokszor volt kénytelen megrökönyödve beszámolni a „csehszlovák demokrácia” felvidéki kilengéseiről. Az emlékműrombolásokkal kapcsolatban a nyugati lapok találóan mutattak rá, hogy ezeket a barbár cselekedeteket a hivatalos csehszlovák magyarázkodások szerint úgymond mindig ismeretlen elkövetők hajtják végre, de mindenki előtt
