Irodalmi Szemle, 2001
2001/6 - KONCSOL LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE - Kovács Győző: Balogh Edgár útjai (emlékezés)
Kovács Győző regösjárások. Akkor és ekkor vallotta, szívével és eszével, tollával (amint ezt tette vallomásaiban és intelmeiben később), hogy: a szolgálat csak a népszolgálat lehet. Ez a fogalom, ez a terminológia Balogh Edgárt végigkísérte egész életútján. A továbbiakban: a történelem szorításában — lépnie kellett! Lépnie kellett (s erről ő, egyízben, szóban vallott, kolozsvári otthonában): a fasiszta-germán veszély késztette e további lépésekre. Az objektív helyzet lökte őt egyszeriben a nyíltabbá válható szervezkedésbe. Egészen pontosan (mint ő mondotta): a Vásárhelyi Találkozó előkészítő szervezésébe. A „cselekvő ifjúság” vonzáskörében Balogh Edgárnak jelentős és sajátos szerep jutott: a népieket és az akkor még meglehetősen zárkózott kommunistákat egy közös táborba kellett összehozni. Annak érdekében ti., hogy a Találkozónak és annak nyomán a kibontakozásnak ne csupán polgári jellege legyen. Ennek akkor nagy jelentősége volt (mint erről Gaál Gábor, Méliusz József, Nagy István stb. tanúsítja). Balogh Edgár útját követve annak vagyunk a tanúi, amit ő Fábryról írt, hogy ha „egy pályaív egészén mérjük a részek feszültségét”, kibontakozik előttünk a korabeli népfronti szellemiség számos erővonala. Ezt Balogh Edgár őszintén óhajtotta; óhajtotta mégpedig együttélő nemzetek és nemzetiségek közösségében. Ez is része Balogh Edgár útjának, ez is üzenete életművének. Az pedig külön tanulmányt igényelne, miként találkozott Balogh Edgár Adyval, vagy — a tudati elemeket tekintve — a közös és eltérő Fábry és Balogh Edgár között (s talán még Illyés Gyulát is bevonva e körbe): az antifasizmust, a nemzeti-nemzetiségi jegyeket, az erős szociális érzékenységet, a progresszív nemzeti gondolatot, a nemzetköziséget, a népfrontgondolatot stb. illetően. Balogh Edgárnak is, miként Fábry Zoltánnak, avagy Gaál Gábornak, Kacsó Sándornak, Győry Dezsőnek és még másoknak is (a progressziónak) rá kellett döbbennie arra: a helyzettudat változása megköveteli a nemzeti önismeretet, melynek esetleges további lépcsőfoka az ún. önmegvalósítás lehetősége és mikéntje. Sőt: a gondolati szálon továbbhaladva annak már az azonosulástudatot is magában kell hordoznia. Erkölcsi indítékú kategóriába sűrítve fogalmazta meg Fábry Zoltán a „vox humanát”, az „emberi hangot”, Győry Dezső a „kisebbségi Géniuszt”, vagy Erdélyben Kacsó Sándor a „kisebbségi humánumot”. Egyszer, közel három évtizede, a budapesti Petőfi rádió egy Balogh Edgárról szóló műsorra így — sajnos nagyon találóan — invitálta a hallgatót: „Egy méltatlanul kevéssé ismert nagy kortársunk felfedezésére hívják a műsor szerkesztői a hallgatót...” Mint jeleztük: sajnos igaz ez a mondat, kiváltképp a nyomatékosítjuk a méltatlanuh, a kevésbé ismertlet és a nagy kortársunkat Méltatlanul, mert a létező szocializmus keretei között Balogh Edgár hű maradt eszményeihez, azokhoz, melyekről fentebb szóltunk. Eszmerendszere, ha szabad így fogalmaznunk, olyan ideológiai közegben „mozgott”, amelyben nem Marx vagy Lenin (esetleg Sztálin) volt és lehetett az igazoltató és igazolható elem, hanem — Ceausescu. Azt pedig senki ne várja, hogy a
