Irodalmi Szemle, 2001
2001/6 - KONCSOL LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE - Kovács Győző: Balogh Edgár útjai (emlékezés)
Balogh Edgár útjai a Monarchiában sarjadt, onnan, abból nőtt egészen más, tágabb horizontú távlatokba. Mint ő írta — a Hét próbá-bán — a prágai Szent György-körről, pontosabban a névadó lovagról: „...a Gonoszt szúrja le. Jelében mi a múlt bűneivel szakítottunk”. Útjának horizontján, a tágabb láthatáron, a békés fejlődés 19. századból eredezett felfogása — melyről az első világháborúban kiderült — illúzió volt. A 20. század első évtizedeiben pedig már azzá is kellett válnia. Vagyis: ez az illúzió 1914-ben szertefoszlott. Útjának szűkebb láthatárán, itt, Közép-Kelet-Európában: Trianon után összeomlott a magyar birodalmi tudat is. Párhuzamként — ennek igazolására — akár felidézhetnénk Fábry Zoltán korai, legkorábbi publicisztikai írásait is (a „szélre gereblyélt magyarokéról). Balogh Edgár — de éppígy Fábry Zoltán is — e táj történelmi fejlődésének „törésvonalain” haladva (a progresszió számos tagjával együtt) — úgy találta: a közgondolkozás gyorsabban és főként sarkítottabban változott, mint Európa más tájain. Éppen: a sajátos földrajzi és történelmi helyzet, fekvés ürügyén — a rohanó és erjesztő, sodró események hatása alatt. Mindennek megfelelően változott — a kolozsvári Benkő Samu megfogalmazásával élve — a helyzettudat is. Balogh Edgár életében olyan értelemben is: 1935 után a csehszlovákiaiság tudatát, szükségszerűen — fel kellett váltania a romániaiság tudatának! Ez is Balogh Edgár útja volt. Mi is történt akkor, 1935-ben? A nem maga választotta fordulóponton? „Csupán” ennyi: a „benesi demokrácia” kiutasította a Sarló „lelkét”, a Fábry Zoltán szerkesztette Az Út „motorját”. Balogh Edgár ezt vallomásszerűen és visszapillantva így fogalmazta meg: „Számomra úgy adatott, hogy veszélyes időben a dévényi Nagytetötől a Barcaság fölé emelkedő Nagykőhavasig végigkanyarodjam a Kárpátok karéján, s ahogyan északról betájolódhattam, úgy keletről sem veszítsem el vándorösztönömet a tájak felett. Volt hová igazodnom...” Mi is történt akkor? Miben nyilvánult meg a „másultság”? A helyzettudat mikéntje? Miután Balogh Edgár mindig reálisan igyekezett felmérni az erőket, a lehetőségeket; s ennek következtében önmaga helyzetét is, látta: sok mindent másként kell csinálnia, mint addig tette. Amíg Csehszlovákiában élt, tudatosan és nyíltan vállalhatta és vallhatta a népiség és a kisebbségi-nemzetiségi lét kettős egységét. Amott a táborok élesebben határolódtak el egymástól. Mások voltak a szervezkedési lehetőségek, azoknak megfelelő „szokások”. Ismét csak példaként: az előbbiek lehetővé tették, hogy Fábry Zoltán az antifasizmust és a nemzetiségi-kisebbségi létet együttesen vállalhatta, s ezek (Balogh Edgárnál is) erős szociális töltéssel párosultak. Balogh Edgárnak mindezeket figyelembe véve kellett vállalnia a romániai- ságot. Hogyan? Miként? — Itt „lép be" a képbe a jellegzetesen Balogh Edgár-i publicisztika. Ti. ez a publicisztika magában hordozta az erdélyi emlékirat-iro- dalom nagyszerű hagyományait. Alkatának, törekvéseinek agitatív jellemzői az írásban ölthettek testet. írni kényszerül. Ha így nézzük: szolgálat volt ez is: Balogh Edgár életútjának immár véglegesen szerves része. Persze: másfajta volt ez, mint lehetett a Sarló-mozgalom, a híressé vált
