Irodalmi Szemle, 2001

2001/6 - KONCSOL LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE - Kalász István: Stolz sírni tanul (novella)

Kalász István

emberünk hajlandó, de a pénzt devizában kéri, előre persze. A kért összeg hatalmas volt, de Stolz fizetett; a szerelem megfizethetetlen.

Clair fekete ruhában érkezett, mintha temetésre repült volna Párizsból, és amikor Stolz ezt szóvá tette, a következőt válaszolta: Nem ismerem ezt a várost. Stolz ezek után egyetlen szót sem szólt; az tény, hogy Clair számára az ismeret hiánya csak valószínűbbé tette a dolgokat (ez esetben az ő halálát), nem volt éppen jó jel. Hallgatott tehát. Még akkor is, amikor Clair átölelte, és azt suttogta a fülébe, hogy hiányzott.

Este étterembe mentek, egy étterembe, mely mert tökéletesen „magyaros” volt, német, holland, angol turistákkal volt tele. Itt, a hatalmas, homályos teremben Stolz ragyogó szellemességekkel kívánta elkápráztatni Clairt, később pedig szerelmet akart vallani, de aztán csak ült és hallgatott (férfiasan és szomorúan), egyrészt azért, mert a csönd elbizonytalanította Clairt, másrészt mert valóban nem volt kedve beszélni.

A „gyilkos” abban a pillanatban támadt, amikor kiléptek az utcára. A parkoló autók közül lépett eléjük, majd hatalmas lendülettel orrba vágta Stolzot. Az író hanyatt esett (még hallotta Clair hisztérikus sikoltását), aztán elmerült az eszméletlenség tengerében. Mélykék, meleg vízben lebegett, körülötte sárga polipok süllyedtek alá, a távolban pedig óriási, szürke test siklott... Amikor kinyitotta a szemét, egy autóban feküdt, összekötözve. Csönd volt Aztán nyílt az ajtó, és Stolz fölött megjelent a „gyilkos” arca Vous étez un idiot, mondta az író egy idő után, mire a férfi felemelte az öklét, de aztán mégis elgondolkodva leengedte, majd (hibátlan franciasággal) megkérdezte nem vág-e a kötél? Engedjen el, parancsolta Stolz, de a férfi megingatta a fejét, és azt válaszolta, hogy mélységesen sajnálja, de nem teheti Stolz tudni akarta, hogy miért nem? Azért, válaszolta a „gyilkos”, mert azt a feladatot kaptam, hogy tegyem el önt láb alól, és mert ezt precízen szeretném végrehajtani A nyugatiak sokat adnak a precizitásra, mosolygott biztatóan Stolzra Ez egy félreértés, morogta Stolz elkeseredetten (mily nevetségesen hangzott e szó ebben a pillanatban), és megkísérelte kiszabadítania a kezét Valamivel később (miután enyhült az orrára mért újabb pontos ütés fájdalma) tudni akarta, hogy mi történt Clairral, és így tudta meg, hogy a madám elszaladt Tehát nem védett meg, nem tett semmit Szégyenlem magam, jelentette ki Stolz hangosan, mire a „gyilkos” megvizsgálta a csuklójára font kötelet, majd kijelentette, hogy a szégyen az önbecsülés őre. Az író nevetett

Aztán csevegni kezdtek; könnyed, őszinte hangon a politikáról, az asszonyokról, a gyermekkorukról, az autókról (míg Oleg a német precizitásban hitt, addig Stolz a francia autók bohókás formáiban), később a halálróL A jelen, az hogy Stolz összekötözve hevert az autó mélyén, tabu volt Két óra telt el így, és ez alatt az idő alatt Stolz megtudta, hogy Oleg elvált, gyermekeit nem láthatja., és Oleg is tudott Stolz rossz kapcsolatáról Később egymás cigarettáit szívták; az író köhögött, az orosz pedig túlságosan gyengének találta az amerikai dohányt. A második óra végén Stolz megkockáztatta a kérést: Oleg, engedj el.

Nem tehetem, válaszolta Oleg, és amikor az író ennek okát kérdezte, a „gyilkos” arról kezdett beszélni, hogy ez a baj Oroszországban, hogy az emberek soha semmit nem fejeznek be, és Stolz, aki egy ideig gazdaságtörténetet hallgatott az egyetemen, igazat adott Olegnek.