Irodalmi Szemle, 2001
2001/6 - KONCSOL LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE - Kalász István: Stolz sírni tanul (novella)
Stolz sírni tanul használja tervéhez. Mert a félelem ugyebár egyszerre oka és produktuma az életünknek, jelentette ki másnap reggel, a nagybácsi bólintott, aztán papírt és tollat tett Stolz elé. „Drága Clair, ezt a levelet egy üres budapesti lakásból írom. Az ablak széles, kihalt utcára néz; csönd van, éjszaka, sehol egy lélek... Drága Clair, Ön most — mikor ezt a levelet a papírra vetem —bizonyosan a Cafe du Flore-ban ül barátokkal, és nevet (látom, ahogyan fejét kecsesen hátraveti..., oly távolinak tűnik ez most innen, ebből a lakásból (Stolz egy ideig töprengett, hogy ne törölje-e ezt a utolsó, kissé banálisnak tetsző mondatot, de aztán hagyta), ugyanis bajba keveredtem ebben a városban. Komoly bajba. Se útlevelem, se pénzem..., és ami a legrosszabb: egy bérgyilkos üldöz, ebben a számomra oly idegen világban. Még jelentkezem. Ha írni akar, címem... Mélységes tisztelettel... Miután a levelet postára adta (meglepődve tapasztalta, hogy a postahivatalban ugyanaz a savanykás emberszag terjengett, akár a francia postahivatalokban, és hogy az emberek ugyanolyan türelmetlenül vártak sorukra), Stolz megtekintette a város nevezetességeit, aztán visszatért a nagybácsi lakására, és várt. Hét napon át feküdt az ágyon, és várt. A hetedik napon távirat érkezett: Kedden, 1830-kor érkezem Legyen óvatos. Clair. Most, hogy a Kedves érkezett, két lehetőség nyílt Stolz előtt, és hogy miért éppen csak kettő (mikor a világ ezer lehetőséget rejt magában), Stolz kissé lusta természetével magyarázható. Tehát kettő! Az első, a banális, a sivár: Stolz kimegy a repülőtérre, átöleli Clairt, hazudik valamit, este illedelmesen vacsorázni mennek, az éjszakát a féktelen szerelemnek szentelik, majd két nappal később visszatérnek Párizsba, ahol Clair persze mindenkinek elmeséli, hogy ő mentette ki Stolz-ot a gyilkosok karmaiból, stb... és aztán két-három hónap múlva minden visszatér a régi kerékvágásába: Az író ott áll Clair előtt, a lány kineveti, puhánynak, dilettánsnak nevezi... A második megoldás már kevésbé volt szalonképes: a veszély maga. A hideg verejték. Az ember a halálra emlékszik vissza a legerőteljesebben, majd a családi ünnepekre, utána a szerelemre, negyedikként pedig a félelemre, az exisztenciális veszélyre, nos, az utazás (mert az első megoldás csupán utazást jelentett volna) csak a hetedik helyen szerepel. Nos, Stolznak e tudományos szellemben kellett cselekednie Még aznap (hétfőn) munkához látott. A nagybácsi először csupán hümmögött Stolz terve hallatán, aztán, mert a szerelem fogalma varázslatos erővel bírt ebben a városban (ahol sokáig az elnyomás uralkodott a szerelem szentség), bólintott, és ünnepélyes hangon felajánlotta a segítségét. A hétfő délutánt a város szélén, egy sportpálya mellett található csempészpiacon töltötték Három hosszú órán keresztül nézelődtek a tömegben, mielőtt a nagybácsi kiválasztotta a „megfelelő embert”. Egy fiatal, orosz férfit, aki ütött-kopott autóval érkezett Budapestre, és néhány fúrógépet, valamint egy kopott szamovárt kísérelt meg pénzzé tenni. Az orosz férfi tetszett Stolznak; magas homlok, szőke haj, széles vállak, erőtől duzzadó karok... így bólintott, aztán eltűnt az egyik sátor mögött, és a nagybácsi munkához látott. Két órával később találkoztak újra. Az „oncle” konspiratív hunyorgással tért vissza: a dolog rendben van, jelentette ki,
