Irodalmi Szemle, 2001
2001/6 - KONCSOL LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: „Megéreztem, hogy egy titokzatos akarat vezérel...” (Beszélgetés)
Koncsol László köszöntése tek, paradox módon most ők laknak hozzánk közelebb, kocsin kényelmes másfél óra az út odáig. Két unokám, a 16 és fél éves Koncsol Tamás meg a 16 éves Csányi Bence a pápai református gimnáziumban tanul, Koncsol Jancsi (15) és Dániel (7) a ljubljanai angol iskola diákja, Zsófika (8) egy győri általánosba jár, Krisztina pedig (5) még a mamája körül kering. A kép tarkabarka, Isten a világ mai képére festette. Unokáim sorsába csak egy-egy döntő pillanatban tudok belenyúlni, de azt hiszem, egyelőre mindig jól mozdultam. Legszorosabb kapcsolatban Tamással állunk; szülei Ljubljanában élnek, s ha gyorsan vagy rövid távon kell intézkedni, két-négy napra elhozni, mi szaladunk érte, s visszük vissza Pápára. Minden unokám nagyon jól tanul, Jancsi folyékonyan beszéli az angolt, angol verseket is írt már, iskoladrámákban játszik, s kiválóan tudja a tananyagot, Danika úgyszintén, Bence tolmácsol németül, ha kell, s otthonos a franciában, Tamás a nyáron Írországba megy, Zsófika a vasárnapot is az iskolában töltené el, ha lehetne. Mind nagyon jól tanulnak, az ildomos mérték fölött nem kell őket féltenünk. Örül a szívem, ha rájuk gondolok. * Kik a kedvenc íróid, költőid, s mit olvasol, ha időd és kedved van rá? — Rendszeres, végigvitt olvasásra nem marad időm, csak a Kiskönyvtár szövegeit gondozom különböző lépcsőkben, de ez a pillanat kivételes, mert Tamás kedvéért Hemingway Szigetek az áramlatban (Islands in the Stream)c. posthumus regényét olvasom újra angolul; földolgozom, hogy segíthessek neki. Catullust is ilyen céllal olvasom el ismét eredetiben. Tamás angolt és latint tanul Pápán. * Műfordítói tevékenységedben kiemelt hely illeti meg a szlovák irodalmat. Felfedezője és közvetítője voltál a Vajdaságban élő szlovák írók (költők) munkásságának is. Kikre emlékezel ma ebből a népes társaságból? — Bohus, Demák, Hronec és Ján Labáth került a legközelebb hozzám. Bohus pár éve elhunyt, az ötvenes évek elején öt évig élvezte az illavai és lipótvári börtönök vendégszeretetét, börtönversei és emlékiratai megrendítenek. Rab-, sőt cellatársa is volt gróf Esterházy Jánosnak, a nyolcvanas évek elején beszélt nekünk — Katicának és nekem — ezekről az emlékeiről, majd meg is írta őket. Demák ma már Pozsonyban él, Hronec otthon maradt, Labáthtal pedig egy szép, meghitt estét ültem végig egy újvidéki kávéházi asztalnál. Kulturált, kedves emberek, látókörük széles, világismeretük lenyűgöző, szellemük nyitott: örültem nekik, jó volt velük, kedveltük egymást. Fáj, hogy ez lett az egészből. * Tőzsér Árpád írta rólad A Koncsol-paradoxon korszakai című írásában (Szabad Újság), hogy tempós lépteiddel jössz felénk, a „múltunkból, a történelemből”, és mindnyájunk számára „végtelenül ismerős" vagy, „mindnyájunk rokona”... Titkon azt reméli, hogy Paul Valéry „genovai éjszakája” után (aki húszéves szünet után tért vissza a szépíráshoz) nálad is eljöhet egy „genovai/dióspatonyi éjszaka”, amikor visszatalálsz a szépirodalomba, és Valéryhoz hasonlóan megírod felejthetetlen nagy verseidet. Él benned ilyen szándék, kísért a gondolat? Nem túl nagy az ára történészi kutatásaidnak? — Először is szögezzük le: örülök, hogy sorsom így alakult, hogy ezt a
