Irodalmi Szemle, 2001
2001/6 - KONCSOL LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: „Megéreztem, hogy egy titokzatos akarat vezérel...” (Beszélgetés)
Koncsol László köszöntése állítólag olyan fontos volt a honi magyar kritika sorsa, és olyan remek fickó voltam a pályán. Nem is vártam a Szekciótól semmit, ismertem, mint a tenyeremet, vezetőik gerince megroppant, a megzörrenő haraszttól is berezel- tek. Budmerice után legfeljebb az érdekelt, hogy elvágott könyvem ügyét jogi és anyagi szempontból megnyugtatóan lezárjuk, nehogy ismét vissza kelljen fizetnem az előleget, mint pár évvel korábban egy másik könyvemét. Ezt a harcot Dobos vívta meg értem Pezlárnál. * A hajsza előjátéka volt, hogy 1982 májusában a Szlovák írószövetség megbízásából Te képviselted Csehszlovákiát a bledi (Szlovénia) Nemzetközi PEN-találkozón. Felszólalásod jelentette a botránykövet. Máig megmagyarázhatatlan, hogy előadásod mérsékelt hangvétele, a kisebbségi sors „erősen eltérő attitűdjeit” felvillantó bölcs és tapintatos érvelése miért váltotta ki azt az ellenszelet, mellyel aztán tanulmányköteted kiadását is késleltették. Az ürügyet előadásodnak az a része képezhette, melyben azt javasoltad, a PEN „tegye magáévá a nemzetiségi irodalmak problémakörét, s iktassa be építő szellemű programjaiba". Innen szabadult el a pokol, mert el akarták szabadítani. — Valóban csak ez lehet a magyarázata: el akarták szabadítani a poklot. Ezt is megírtam már, hogy tudniillik elfektetésem egy többéves folyamat láncszeme volt. Fentröl, nyilvánvaló, hogy szervezetten, nap mint nap kreálták a botrányokat, az „ügyeket”, cinikusan szorították sarokba a magyarságot, mi lettünk volna például a magyarországi nacionalizmus és a kádári revizionizmus ötödik hadoszlopa. Folytak a nyílt és titkos házkutatások, leépítések, elbocsátások, tilalmak, nyomozások, egy-két-három órás vámvizsgálatok, vetkőztetések, lehallgatások, úti korlátozások, majd a letartóztatások, rendőri üzengetések stb. Duray ügyében tanúként engem is kihallgattak, s bár szerepemet nem minősítették át, kezdett körülöttem megfagyni a levegő. Vizesnaplóm esete is jól bizonyítja, amit mondtam. A kötet bekerült a tervbe, megszerkesztették, s állítólag a nyomda is megkapta, de a szerződést hónapokig nem tudtam aláírni, mert a Kiadói Főigazgatóság (SÚKK) állítólag még mindig nem hagyta jóvá, rajta ült az igazgatói fölterjesztésen. Szabadúszó lévén szükségünk lett volna az előlegre, rászántam hát magam, bekopogtattam Sabíkhoz, a Főigazgatóság egyik felelős emberéhez, s megkérdeztem, miért tartják zárva könyvecském előtt a sorompót. Sabík pillanatokon belül kiderítette, hogy S., a Madách igazgatója fölment hivatalukba, s fölterjesztését több hete visszakérte a titkárnőtől. Sabík éktelen dühbe gurult, s telefonon, a fülem hallatára ordítva s az asztalt verve követelte S.-től, hogy a fölterjesztés tíz percen belül legyen ismét az asztalán. Ott is volt, futár indult a Madáchból a Főigazgatóságra, majd vissza az aláírt fölterjesztéssel a kiadóba. így juthattam szerződéshez, előleghez, s vehettük meg, amire szükségünk volt. A hajsza koreográfiája is mutatja, hogy ki akartak az irodalmi életből radírozni, hogy kisebbségi közéletünket tovább szegényítsék és rettegtessék. Könyvemet Pezlár dobatta ki a programból, ám Dobosnak kikotyogta, hogy tanácsadói súgtak neki. Volt ezzel kapcsolatban egy érdekes élményem. Évekkel később, Dobos unszolására megírtam hosszú levelemet Pezlárnak, s a
