Irodalmi Szemle, 2001
2001/6 - KONCSOL LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: „Megéreztem, hogy egy titokzatos akarat vezérel...” (Beszélgetés)
Koncsol László köszöntése olyan, hogy zsebében hordta az egész pozsonyi rendőrséget. Amikor Monosz- lóytól egy karambol után elvették a jogosítványát, Zapletal bátyánk a klubba szervezte a közlekedési rendészet törzsét, hajnalig etette-itatta és mulattatta a népes csapatot, Dezső pedig boldogan állta a számlát, mert másnap reggel ismét zsebében volt a jogosítványa. Olykor nehéz éjszakákról adott számot: egy-egy nagy természetű szlovák író verekedést provokált a ház alvilági berkeiben, az alagsorban. * A Szemlét együtt szerkesztettétek Dobossal, Dubával, Tőzsérrel. Milyen együttes voltatok? Milyen hőstetteitek voltak? — Dobos főszerkesztősége idején teljesedett ki a csehszlovákiai reformmozgalom, felfutó ágon kúsztunk mi is erőink szerint fölfelé. Akkor teljesedett ki nemzedékem, Duba is akkor írta első klasszikussá érlelt novelláit, akkortájt csatlakozott a Nyolcakhoz Gál Sándor, Tóth Elemér és Batta György, s már kopogtatott a Szemle ajtaján az Egyszemű éjszaka és a Fórrá szél kompániája. A Szemle mérte föl rendszeresen az első Csehszlovákia és a Szlovák Köztársaság magyar művészetét, nyitott ajtót-ablakot a szlovák és a cseh progresszióra, vette föl a kapcsolatokat cseh, lengyel, orosz, ukrán, román és délszláv lapokkal, indított ankétokat, nyitott az egész magyar szakmai közvéleményt megmozgató vitákat. Közép-európai folyóiratot is tervezgettünk, embrionálisán a mai Kalligram programját alakítottuk ki 1968 előtt. Dobos, ha különösen jól ébredt, azzal nyitotta ránk, Tőzsérre és rám az ajtót, hogy „Üdvözlöm az Irodalmi Szemle című világlap szerkesztő urait”. Én Monoszlóy és Bábi, hosszabb távon a társalapító Tóth Tibor nyomába léptem át a Szemléhez, miután Dobos kitaposta a Fehér Házból, az írószövetségből s a lap kiadójából, a Slovenský spisovatel’ból a harmadik szerkesztő státusát. (A Slovenské pohľady c. szlovák folyóiratot vagy egy tucat ember csinálta, a hasonló terjedelmű Szemlét viszont csak ketten szerkesztették.) Fábry-számun- kat a Tiszatáj sajtótörténeti remeklésként minősítette, fontos volt a Féja, Illyés, Németh László részvételével foly magyar jövő-vita, s megnyugvással fogadtuk, hogy Grétsy László a lap nyelvére és stílusára kitűnő osztályzatot adott. 1968 augusztusa a Szemlénél ért, kerékpáron jártam akkortájt munkába, s a harckocsik közt is két keréken cikáztam le-föl a városon át, vagy toltam járművemet a tömegben. Aich Péterrel a Szemle első emeleti ablakában könyököltem, ő szabadságos katona volt, egyenruhában járt, cigarettázott, beláttunk a Stefánia utcán vonuló szovjet csapatszállító páncélosok gyomrába, néztük a rohamsisakjuk alól ijedten pislogó, géppisztolyukat markolászó, jobb sorsra érdemes fiúkat, s egy öt hónapos absztinencia után idegességemben ott, a nyitott szerkesztőségi ablakban Pétertől cigarettát kértem. Láttam Košanová vérét az egyetem lépcsőjén, pár perccel a vásártéri légelhárító nehézgépfegy- ver-sorozat után Tőzsérrel és Turczel tanár úrral (tanár és két tanítványa) az Irgalmasok szétlőtt tornya alatt álltunk, Turczel Lajos mutatta a trafik kirakatába csapódott lövedéket, amely kis híján őt találta el. A Time Magaziné címlapfotóján fölismerhetőn egy harckocsi körű gyűlt népes csoportban támasztom a kerékpáromat. Terjesztettem az Új Szó különszámát, amit Tóth Miska hozott ki frissen a nyomdából, s láttam, amint a szovjet katonák
