Irodalmi Szemle, 2001

2001/6 - Hudák Katalin versei: Logikátlan; Csendre várva;

Hudák Katalin versei

így biztattak a minap:

Jjízzál önmagadban!” bölcsen hangzó, kedvesen mondott két szó. komolyan kéne vennem, de az elet nem rólam szól:

— bizalmam nem illethet meg engem.

holnapra minden ruhám megszárad, újra hordom őket, mint a föld hordja hátán esztelenül forogva a cicomás temetőket, mindegyikbe beette magát az örök divat-mester

— akiről szintén nem szól az élet — a halál

egy gondolat megijeszt: nem ilyenek a tébolyodottak? ki gondol ma már arra, miről szól az élet! csak a zsenik, a papok és akik a haláltól felnek, lehetnék mindhárom nem hazudok: zseniális papnőként is megrémiszt halálom.

ágyamhoz apró dicsőség oson

— hagyom, hadd hízelegjen kicsit, majd utál kozva kidobom, kint ezer hangos röhögés reszket

csendre várva, ágyban ülve csak egyet szeretnék: egyenesítse ki valaki a horogkeresztet...