Irodalmi Szemle, 2001

2001/5 - TALLÓZÓ - Monostori Imre: A Németh László-recepció története a „rendszerváltozás” után (tanulmány)

Tallózó

zsidósággal kapcsolatos két, talán valóban a legélesebb állásfoglalására (lásd Egy különítményes vallomása [1934] és a Szárszói beszéd [1943]) reagálva Dénes azt állapítja meg, hogy ezek a megjegyzések nem értelmezhetők (még a Shylock-metafora sem) antiszemita uszításként, avagy „a zsidó világuralom paranoid sémájaként”. Szárszón viszont már arról volt szó — írja nyilvánvaló evidenciaként Dénes —, hogy Németh elhibázottan ítélte meg a magyar zsidóságra közvetlenül váró sorsot. (1945 után viszont már egy új fejezet kezdődött — tehetjük hozzá —, amelyben a megmaradt, illetve visszatért zsidóság egy része a — szavakban legalábbis — leginkább fasisztaellenes és a legkevésbé nacionalistának látszó párthoz, a kommunistákhoz csatlakozott.65 Ily módon viszont ők — tagadhatatlanul — „súgói”, sőt vezetői [illetőleg megtorló eszközei] is lettek a kommunista diktatúrának. Miként ezt Németh Szárszón „megjósolta”)

Németh László negyvenes évek eieji-közepi szellemi szerepének jelentőségét Dénes Iván Zoltán abban látja, hogy az ő „értelmiségi társadalom”-koncepciója „a totalitárius (marxista—leninista—sztálinista) indoktrináció alternatíváját képviselte”. Amely ugyan illúziónak bizonyult, „de olyan illúziónak, amelynek volt realitása. [...] És ehhez az állapotrajzhoz és jövőképhez nyúlt vissza (s adta fel az -írópróféta« szerepét) [...] 1956. november elején megjelent cikkeiben.” (Miként korábban láthattuk: Grezsa Ferenc kutatásai annak idején hasonló végeredményre jutottak.)

A Dénes Iván Zoltán könyvéről írott recenziójában Szabó Miklós — ismét

— az „antiszemita” Németh László-torzképet vetíti az olvasó elé.66 Itteni, mostani szillogizmusának első premisszája a következő: „A magyar polgárosodás kulcskérdése az antiszemitizmus." A második premissza: „Németh Lászlót a magyar kapitalizmus feltételezett zsidó voltában az irritálta, hogy a modern polgáii kultúra is zsidó lett.” A konklúzió pedig az Egy különítményes vallomása (1934) című, Hatvany Lajos és körét bíráló Németh-szöveg idézése után mondatik ki: „Ha ez nem antiszemitizmus, akkor ennek a fogalomnak nincs értelme.” Világos, hogy itt Szabó maga dönti el, hogy mi az antiszemitizmus, azaz semmiféle hiteles, objektív leírással, mércével nem foglalkozik. (Dénes Iván Zoltánt pedig barátilag megrója, amiért Némethet mentegetni igyekszik.)

Másfelől az is jól látszik — ebből a cikkből is —, hogy a Némethet a magyar szellemi élet élő folyamatából kiiktatni igyekvő .szélsőliberális kör e tárgyban már évek óta önmagát ismételgeti, ráadásul olyan érvkészletet használ, melynek a tarthatatlanságát a valóban tudományos elemzések már számos alkalommal kimutatták. A kilencvenes évek végére az ideológiai indíttatású és tartalmú Németh László-kritika kiüresedett, és önmagát ismételgető holtpontra jutott. Nincsenek újabb „tények”, s nincsenek újabb „érvek”.

UNGVÁRI TAMÁS KÖNYVE A MAGYARORSZÁGI .ZSIDÓKÉRDÉSRŐL”

Illetőleg: éppen ebben az időpontban (1999 végén) jelenik meg a „téma” — kétségkívül — alapművének (is) nevezhető monográfia, Ungvári Tamás könyve, az Ahasvérus és Shylock; alcíme szerint A „zsidókérdés”Magyarorszá