Irodalmi Szemle, 2001
2001/5 - TALLÓZÓ - Monostori Imre: A Németh László-recepció története a „rendszerváltozás” után (tanulmány)
Tallózó magyar zsidóság mondon le a »reváns«-ról, állítsa félre a revánsszomj képviselőit, s küzdje ki velünk együtt az új Magyarországot. 4. A kapitalizmus megfékezésében mellénk állt zsidóság előtt meg kell nyitni minden pályát. 5. Közösen vívott harcunkban meg kell nyitnunk előtte a szívünket is. — Pap Károly lehetetlennek tartja zsidó egyének »teljes« beolvadását a magyarságba. Én nem vagyok ilyen kétkedő. A haj színe és a vér íze természetesen nemzedékek múlva is kiüt, de aki őszinte lojalitással közelít egy másik közösség hagyományaihoz, s a befogadó szervezet biológiájához illeszkedik, ezzel az idegen színnel és idegen ízzel is gazdagabbá teszi a befogadót.” (N. L: Sorskérdések, Bp., 1989, Magvető és Szépirodalmi, 115—116. o.) Aligha kétséges, hogy az efféle gondolkodás megnyilvánulásainak is bele kellett volna kerülniük egy tényleg objektíven szerkesztett Befogadók című gyűjteménybe. * 1993 végére (a Csurka-szárnynak az MDF-ből való kizárása, kiválása, illetőleg a MIÉP, valamint a „Demokratikus Charta” létrejötte után) elcsendesedik a népi mozgalmat (és Németh Lászlót) támadó szellemi offenzíva. Léteznek persze továbbra is „magányos” purifikátorok, akiknek szemében váltig Németh László a legveszedelmesebb antiszemita (nyomában persze Csoóri Sándor, még mindig). Csepeli György cikke40 például nem kisebb horderejű felfedezést óhajt bizonyítani — a Magam helyett című önéletrajz egyes részleteire hivatkozva —, mint azt, hogy: „A serdülőkor végére kialakult antiszemita tudás vált azzá a szilárd alappá, melyre a magyarságról gondolkodó ideológus a továbbiakban építkezett. [...] Joggal állítja magáról, hogy idegen tőle a gyilkos antiszemitizmus, és elhihetjük neki, hogy a zsidótörvényektől idegenkedett. Ám a gondolati építmény, melyet értelmiségivé eszmélése óta felhúzott, iránytűként szolgálhatott mindenkinek, aki a nemzeti jelzőt jog- és életfosztó értelemben kívánta használni.” Vitatkozni persze lehetne Csepelivel.41 Hiszen ő is megpróbálja becsempészni írásába az antiszemitizmus „fokozatait”, azaz parttalanná tenni a fogalom tartalmát; de cikkéből hamarosan kiderül, hogy Németh László ezúttal csak a fertőzött előzmény és ürügy: a valódi célpont a nemzetelvű gondolkodás, a kormányon lévő MDF, valamint Csoóri Sándor. Idézzük: „A rendszerváltozás által felszabadított közbeszéd egyes fórumain teljes vértezetében pattant elő a Németh László-i örökség, s jelent meg újra a szellem, melynek hordozói 1945-ben katasztrofális vereséget szenvedtek. [...] Ha valami tényleg megszűnt a Vészkorszakkal, akkor az nem a fantomizált zsidóság és magyarság »szellemi-lelki összefonódásának lehetősége«, hanem az esztétikum álcájában történő félművelt elmélkedés, a többséginek hazudott hatalmi megbízás pozíciójából történő ideologikus ítélkezés, az egyetemes morális és politikai mércékre törő magyar politikai kultúra és politikai gondolkodás visszaűzése oda, ahonnan annak kiemelését Szent István elkezdte.” Érdemes e fanatikus dühvei megírt flippika egy részletére külön is rákérdeznünk: vajon kik azok, akik — szemben a barbár törzsi magyarkodók- kal — Csepeli szerint az „egyetemes” mércével mérhető magyar „politikai kultúrát” képviselték, netán képviselik?
