Irodalmi Szemle, 2001

2001/5 - TALLÓZÓ - Monostori Imre: A Németh László-recepció története a „rendszerváltozás” után (tanulmány)

100 éve született Németh László

1993-ban lát napvilágot a minden szempontból botrányos Kirekesztők című szöveggyűjtemény ikerdarabja: a Befogadóké Időközben az összeállító Karsai László is „belátta” (beláttatták vele, még elvbarátai közül is néhányan), hogy „hiba volt” a Kirekesztők önmagában való megjelentetése, s e mostani kötetben próbálja megteremteni az „egyensúlyt” — már ami a magyar szellemi élet történelmileg antiszemita fertőzöttségének a bemutatását illeti. Ámde a Befogadók kai is ugyanaz a baj, mint a Kirekesztőkkel: az összeállítás, a válogatás ezúttal is önkényes, valójában persze nagyon is tendenciózus. „Megbocsát” például Szekfű Gyulának vagy Bajcsy-Zsilinszky Endrének, de nem bocsát meg — például — Szabó Dezsőnek vagy Németh Lászlónak: Szekfűt és Bajcsy-Zsilinszkyt, jóllehet az Antiszemita írások alcímű gyűjteményben is szerepelteti, ám az írások az antiszemitizmus ellen alcíműben is. Az ő esetükben tehát azt gondolhatja az olvasó, hogy voltak (lehettek) ugyan antiszemita írásaik, de ők maguk nem voltak antiszemiták, hiszen idővel a befogadó attitűd vált jellemzőjükké. Szabó Dezső és Németh László viszont — sugallja a manipulált cikkválogatás — (föl)menthetetlenül antiszemita volt (hiszen csak az Antiszemita írásokbán szerepelnek).

Pedig hát éppenséggel nem lett volna nehéz rábukkannia Karsai Lászlónak akár Szabó, akár Németh „befogadó” írásaira, mondataira, nyilatkozataira.

Szabó Dezső például már 1923-ban — a Rokámból-romantika című írásában — leszögezi, hogy ha megvalósul a magyar demokrácia, és megszűnik a tömeges kizsákmányolás, „akkor a zsidókérdés és minden faji kérdés önmagától elesik”. Egy 1938-as — egyik legsúlyosabb — esszéjének már a címe is határozott állásfoglalás az antiszemitizmus ellen: Az antijudaizmus bírálata. Itt — az Anschluss és az első magyar zsidóellenes törvény után — többek között ezeket írja: „Az antijudaizmus kétségtelenül a legkisebb ellenállást jelentő, a legkönnyebb út arra, hogy valaki a tömegeket saját uralmi célja eszközévé tegye, és hogy vele elvonja a tömegek figyelmét az élet többi problémáitól s a végzetüket megszabó egyéb igazságtalanságoktól.” (In Sz. D.: Az egész látóhatár. I. k. Bp., 1991., Püski, 495- és 503. o.)

Ez egyértelmű és világos állásfoglalás.

Miként 1934-ben Németh Lászlónak a zsidókérdésben elfoglalt álláspontja is az. A magyar élet antinómiáiban — Szekfű Három nemzedéke új kiadására reflektálva — szögezi le a következőket: „A zsidó népnek tulajdonképp igaza van, amikor nem követi Pap Károly tanácsát, s nem segít neki a kapitalizmus lerombolásában; legalábbis nem addig, amíg ez a kapitalizmus az ő egyetlen fellegvára. A zsidóság csak akkor állhat a mi szocializmusunk mellé, ha mi a fellegvár föladása fejében visszaadjuk neki szabad mozgását a nemzeti élet minden területén. A zsidósággal kötött, »lelkek békéjét* én így képzelem el: 1. Mivel mint Szekfű is kimutatta, a zsidókérdést a galíciai bevándorlás mérgesítette el, határainkat le kell zárni a zsidó bevándorlás előtt; ez a zsidók érdeke is, hiszen az újonnan jövők újra és újra fölborítanák a békét, melyet velük kötöttünk. 2 A zsidóság disszimiláló részei számára, akiket a szívük a zsidó haza felé húz, meg kell könnyíteni a kivándorlást, vagy akár idebenn is a nemzetiségszerű elkülönülést. 3- A nacionalista, jeruzsálemi zsidóságtól elvált