Irodalmi Szemle, 2001

2001/5 - TALLÓZÓ - Monostori Imre: A Németh László-recepció története a „rendszerváltozás” után (tanulmány)

Tallózó

Következésképpen az ezen az alapon „megfogalmazódó antiszemitizmusról" beszélni vele kapcsolatban — miként ezt Poszler György teszi — vaskos tévedés. Egy későbbi esszéjében Poszler — szövege tartalma szerint önmaga korábbi állítását érvénytelenítve — ekképpen veti föl újra a problémát: „A zsidóság és a kapitalizmus összefüggéseit a »magyar élet antinómiái« között a második helyre teszi(k). Ebben is ambivalencia. Kiemeli ugyan, a kettő nem azonosítható. Az együtt-tárgyalás gesztusa mégis azonosít.” Azaz: a csak amolyan filológiai jellegűnek tűnő, valójában azonban a dolog lényegét jelentő korrekció Poszlernél nemhogy nem jár együtt előző tétele elvetésével, de egyenesen megerősíti azt. Az indoklás azonban már csak formállogikai szempontból is elfogadhatatlan: ti. az ellenkező értelművé vált premisszát ugyanaz a konklúzió követi. A tényekkel, a szövegszerű tényekkel szemben tehát itt is egy különös „mégis”-logika kerekedik felül.28

A 90. SZÜLETÉSNAP GONDOLATAI

A Népszabadság köszöntőjét ezúttal Sükösd Mihály írja.29. Nyílt vállalás, valóban szabadon beszélő személyes állásfoglalás ez a cikk. Mind az esszéíró, mind pedig a regényíró Némethet a legnagyobbak közé sorolja. Drámáit kevésbé szereti (kivéve a Galileit).

Sándor Iván A történelem eszközein töpreng: e jeles Németh-esszéről s mai (akkori) mindennapjainkról.30 A reánk váró „modernizációval” és a moderni- tással összefüggésben megjegyzi, hogy Németh László „felismerései közül a legtöbb ma is időszerű, nélkülük nem gondolkozhatnánk egy más korszak dilemmáin, hiszen tudjuk, hogy egy kérdésre adott feleletadás vagy a hitelesen nyitott továbbhagyományozás nélkül nemhogy megválaszolni, de megtalálni sem lehet a további kérdéseket”. Vagyis Sándor Iván Németh László életszerűsége és korszerűsége mellett érvel.

Borbándi Gyula előadásának már a címével is jelzi az életmű aktualitását: Németh László és az új Magyarországé Két fontos gondolatát idézzük. Az egyik a Szárszói beszéd „harmadikutas” vonulata (amelyet utólag Bibó István is bírált). Borbándi azt hangsúlyozza, hogy a háború után — 1943 nyaráról nézvést is — nem a fasizmus vagy a bolsevizmus kérdése volt a reális dilemma, hanem a „sztálini kommunizmus és a korlátlan kapitalizmus” alternatívája. (Németh e beszédében éppen e két világrendszer majdani képviselőihez szólt, az utóbbit „angolszász” típusú kapitalizmusnak nevezte!) Borbándi másik fontos észrevétele Az utazás című színdarab Mircse nevezetű, néphez hű kommunista szereplőjét társadalmi-politikai metaforaként értelmezi. Arról szól, hogy a kommunista párton belüli, néphez hű személyek és erők mind 1956-ban, mind 1989-ben azt cselekedték, amit Németh mindig is várt tőlük: „a hatalmuk elvesztését vállalva a nép mellé álltak, hogy a hatalom és nép közelebb kerüljön egymáshoz”. (Borbándi még hozzáteszi: „A képzeletbeli Mircse Zoltánoknak természetesen valódi neveik voltak, és nem nehéz kitalálni, hogy kikre gondolok.”)

Rendkívül fontos (és bátran tisztességes) Lengyel András írása 1991 nyarán Németh László Shylock-metaf őrá járói.32 Következetesen elveti az évtizedekkel