Irodalmi Szemle, 2001

2001/5 - TALLÓZÓ - Monostori Imre: A Németh László-recepció története a „rendszerváltozás” után (tanulmány)

100 éve született Németh László

értelmiségi elithez” való tartozás különös feltételeit megszabó, divatos „korszellem”.

Nagy ívű, színes és tartalmas esszében szól hozzá a Kisebbségben-vitához a Kortárs hasábjain Poszler György.27 Jóllehet a szerző hangsúlyozottan „szubjektív” megközelítésről beszél, mégsem kerülhető meg egyik fő tételének ítélete, melyet az 1934-ben írt (Szekfű Gyula Három nemzedékének új fejezetére reflektáló) Németh-esszét, A magyar élet antinómiáit elemezve fogalmaz meg. „Sajnos — írja Poszler — néven kell nevezni. Megfogalmazódó antiszemitizmus. Nem mindig és egész életművében, de ekkor és viták hevében. Ösztönös-érzelmi idegenkedés tudatos szemléletté teoretizálva. Konstruál egy rossz koordináta-rendszert, és abban gondolkodik.” (I. m. 120. o.)

Ez tehát a konklúzió. De nézzük, miből következik mindez Poszler György esszéjében.

Abból, hogy szerinte Németh Szekfű tételét „nem csupán radikalizálja, de előre is sorolja, és átfogalmazza a hangsúlyokat. A csúsztatás erőteljes: zsidókérdés és kapitalizmus nem összefügg, hanem azonos. Szekfű csak közelít, Németh közös nevezőre hoz. Ebből következik minden.” (119. o.) Majd később: „Nagytőke és zsidóság egyszerű azonosítása evidens félreértés.” (120. o.) Aztán a Kisebbségben-ről szólván Poszler György megismétli fő tételét: „radikalizmus és zsidóság, kapitalizmus és zsidóság azonosítása logikai csúsztatás”. (129. o.)

Ezen állítással szemben A magyar élet antinómiái című esszében Németh a következőket szögezi le: „Zsidóság és kapitalizmus, írta Szekfű Gyula a fejezet élére. Én (s ebben egyetértek Pap Károllyal) a zsidókérdés rendezése érdekében ezt a két szót szétválasztanám. Mint szocialista küzdők a kapitalizmus ellen; mint nem zsidó békét akarok kötni a zsidósággal.” (Válasz, 1934. 2 sz. 126. o. — Kiemelés: M. I.) Majd lejjebb: „A magyarság legelemibb érdeke, hogy kapitalizmusát, mely ma állam az államban, sőt gyakran állam az állam fölött, a közjó előtt térdre kényszerítse.” S a néhány hónappal később írt terjedelmes tanulmányában (ez az írás sajnálatos módon nem szerepel a Poszler György által hivatkozott cikkek között), A reformban Németh ismét félreérthetetlenül arról beszél, hogy a „zsidókapitalizmus” mellett, illetve azzal összefonódva természetesen létezik a „nem zsidó” kapitalizmus is Magyarországon. A fentebbi „térdre kényszerítés”, illetőleg „megbékélés” motívumai a következőképpen térnek vissza A reform lapjain: „Ideje, hogy a zsidókérdésben egyöntetű magyar közvélemény forrjon ki. Mondjuk ki világosan, hogy nem vagyunk antiszemiták. Ha a magyarság hivatása a nemzetiségek fölött volt és lesz, nem csinálhat árja vagy turáni vagy nem tudom én milyen más fajtisztasági törvényt a vele egy födél alatt élő fajták ellen. A zsidót egy emberséges kor nem üldözheti azért, mert zsidó. Viszont a gazdasági reformról sem mondhatunk le azért, mert a zsidóságnak ellenszenves. A magyar kapitalizmus tízmillió magyarnak volt — egészségtelen; bűne-e az a reformnak, ha tízmillió magyar javára néhány százezer zsidó (s ugyanannyi nem zsidó) alól a szabadverseny vizeit lecsapolja? Hisz ez a nép az új feltételek közt is érvényesül úgy, mint a magyar.” (Tanú, 1935. I. 52. o. Kiemelés — M.I.)

Aligha kell tehát e Németh-szövegeken túl is bizonygatni, hogy Németh László nem azonosítja sem a zsidóságot, sem a zsidókérdést a kapitalizmussal.