Irodalmi Szemle, 2001
2001/5 - TALLÓZÓ - Monostori Imre: A Németh László-recepció története a „rendszerváltozás” után (tanulmány)
Tallózó vetette be az értelmiségi közvéleménybe a »tiszta etnikumból« felépítendő »rassenrein« nemzet vágyképét, amely nemcsak kirekesztő és különböző törekvéseknek adott elméleti legitimitást, hanem történelmileg is képtelenség volt Ismét egy hónappal később egy rádióinterjúban Sükösd Mihály beszél Németh László „ragyogó esszéiről” és „homályos eszméiről”.24 Az igazán fontos momentum azonban nem is az értékelő vélemény, hanem az elhatárolás szándéka és gesztusa, amellyel Sükösd Németh László „nagyszerű életművét” leválasztja arról, „amit ma populizmusnak nevezünk”. Azaz ő — Radnótival ellentétben — nem veszi egy kalap alá a népi mozgalom egészét, továbbá nem mossa össze Németh László esszéírói életművét az alacsonyabb szintű szellemi megjelenést mutató egyes mai hódolóinak értelmezéseivel. A „populizmus”-vita fő orákuluma továbbra is Tamás Gáspár Miklós: Széchenyi Ágnes őt sem hagyja kibeszéletlenül. És ezzel a szóáradattal a populizmusvita a tetőfokára hág.25 A kilencvenes évtized első éveinek talán a legsúlyosabb szellemi-ideológiai (és politikai) provokációja a Karsai László által szerkesztett Kirekesztők című cikkgyűjtemény.26 (Mészöly Miklós — legyünk jóhiszeműek — bizonyára nem tudta, mihez ír előszót, azaz miféle durva szellemi eltévelyedéshez adja a nevét.) A kötet alcíme: Antiszemita írások, 1881—1992. Az átgondolatlannak, véletlenszerűnek látszó szemelgetés a megjelölt, irdatlanul nagy időhatáron belül valójában igen tudatos. Jól nyomon követhető a koncepció, azaz: a prekoncepció. Már az a tény is legalább föltűnő, hogy a népi mozgalom nem egy klasszikusának (például Sinka Istvánnak, Féja Gézának, Veres Péternek) egyetlenegy, a korabeli magyar zsidóság különféle köreit vagy különféle megnyilvánulásait bíráló gondolatát sem közli a kötet (nem mintha az ellenkező esetben föltétlenül antiszemita írásoknak kellene tekintenünk ezeket); kivéve Németh László egyik-másik antiszemitának minősített írását. (A Kisebbségben és a második Szárszói beszéd részleteiről van szó.) Ezzel a látványos „kiemeléssel” azt a Németh Lászlót igyekszik diszkreditálni, akit a népi mozgalom eszmekörének mai képviselői — a folyvást ostorozott „populisták” — az egyik szellemi elődüknek tekintenek. Többek között az a Csoóri Sándor is, akit — prekoncepciós logikája szerint — úgyszintén az antiszemitizmus vétkében „ér tetten” a Kirekesztők szerkesztője. (Hiszen részleteket közöl a Nappali holdból, illetőleg a Kertész Ákoshoz írt nyílt leveléből.) * Azt kell mondanunk tehát — látni fogjuk még tárgyszerű részleteiben is —, hogy a kilencvenes években, végig az évtized folyamán a Grezsa Ferenc által is jelzett ellenerőkkel szemben folyik, ilyen közegben zajlik, ilyen megtévesztően zavaró háttérzajjal történik a Németh László-kutatás és a róla való szólás. Ez a sajátos szituáció egyes kutatókra bénítólag, másokra serkentőleg hat; mindenesetre mindenki érzi, mindenki tudja, hogy a Németh Lászlóval szembeni korábbi marxista—leninista kontrollt most, a kilencvenes években egy másféle — nem kevésbé agresszív — ellenőrzés váltotta föl. És még a legkiválóbb tudós elméket is befolyásolhatja az „egyetlen
