Irodalmi Szemle, 2001
2001/5 - TALLÓZÓ - Monostori Imre: A Németh László-recepció története a „rendszerváltozás” után (tanulmány)
Tallózó ta beütésekkel), következésképpen: elavult, reakciós, kártékony és veszélyes, semmiképpen sem „eurokonform”. E propagandakampány — értelemszerűen — akkor lehet a leghatásosabb, s úgy a legegyszerűbb a célt elérni, ha 1. a kormányhoz „közel álló” értelmiségi csoportban lehet a leginkább demonstratív módon megtalálni a szóban forgó „bűnjeleket”, továbbá 2. hogyha e szóban forgó értelmiségi csoport Horthy-korszak(!)-beli speciális szellemi előzményeit sikerül interpolálni a jelenig; s végül 3. — ez a legfontosabb taktikai elem — ha az ugyanebbe a szellemi körbe tartozó jelenlegi tanítványok már eleve elítélhetők mesterük, mestereik „tévelygései” miatt. Ez a probléma mint politikai szituáció egyébként — talán nem is véletlenül — több vonatkozásban is kísértetiesen hasonlít a harmincas évek közepe „népi-urbánus” vitáinak a — főként az akkori neoliberálisok hangadóinak részéről használt — érvkészletére és taktikai manővereire: a bújtatott, de annál agresszívebb és intoleránsabb politikai törekvésekre. (Aminek a lényegét és lefolyását oly plasztikusan tárta föl Borbándi Gyula; de hát már a harmincas évek közepén — többek között — Németh Imre, Kardos Pál vagy Kardos László is.) Miként — a halála előtt megjelent utolsó cikkében — Grezsa Ferenc is pontosan fogalmazott erről az újra kirobbantott szellemi háborúról szólván.17 „Hogy mennyire fontos — írta itt Grezsa — e tárgykörben az értékfelmutatás, az eszmei tisztázás és a mértéktartóan reális értékelés, mi sem bizonyítja jobban, mint a népiekre zúduló és méltánytalan kritikai pergőtűz, a megalapozatlan gyanúsítások özöne, amely a marxista pártállam bukása után sem csillapodott, sőt új bázisra lelt egyfajta (nemzeti közömbösségre hajló) liberális szemléletmódban.” Grezsa megállapítása bőséges tapasztalati tényanyagra épült, hiszen ekkor már javában dúlt a Csoóri Sándor (és „köre”) erkölcsi, szellemi és politikai lejáratására, tönkretételére szervezett sajtóháború. Az előzmény: a Hitel 1990. szeptember 5-i számában megjelent Csoóri-esszé egy passzusa a magyar zsidóság és a magyar sorskérdések ellentmondásos történelmi viszonyát taglalja néhány sorban. Tegyük hozzá rögtön: valóban vitathatóan. Abban a politikai szituációban azonban távolról ^em a szorgos szakmai „vitatás”, vitatkozás kapott teret és lendületet, hanem a tűzvészként terjedő és terebélyesedő szellemi, lelki és erkölcsi megtorlás, egyelőre még csak Csoórival szemben. Elképesztő mennyiségű (és minőségű) vádirat lát napvilágot, s több mint egy évig folyik a hajsza, az izgatás. (Az első fél év történetét Márkus Béla dolgozta fel megrendítően izgalmas tanulmányában.18) Ettől a pillanattól kezdve — akarva és tán akaratlanul is — valamennyi, a népi eszmekörről, mozgalomról és Németh Lászlóról szóló disputára, okfejtésre, elemzésre rávetül a politikai (ideológiai) célzatú (legalábbis ilyesféle megfontoltságé) gondolkodás — többnyire előítéletes — árnya. NACIONALISTÁK?, POPULISTÁK?, ANTISZEMITÁK? (I.) Az 1990-es parlamenti választások eredménye mint valódi ok, továbbá az inkriminált Csoóri-szövegrészlet mint ürügy nyomán teljes erővel megindult a „populizmus” mint a demokrácia rákfenékje elleni szellemi hajcóvadászat.
