Irodalmi Szemle, 2001
2001/5 - TALLÓZÓ - Monostori Imre: A Németh László-recepció története a „rendszerváltozás” után (tanulmány)
Tallózó rizmusra, a messianizmusra. Figyeljük csak meg: a döntő helyeken folyton »Mi« s »Ők« viszonylatban szól: »Mi*, az igazak, s »Ok«, a gonoszak. S már a cím is: Kisebbségben. ” * A „másik” (szellemi) oldalon nem találkozunk efféle személyes indulattal. Annál inkább eredeti, friss és megkerülhetetlenül fontos gondolatokkal. Legelőször is a Németh László Tanú-korszakában. A már említett Grezsa-korszakmonográfia egyik szellemi-szakmai újdonsága abban a hangsúlykijelölésben van, melynek során a monográfus az összekötő, a szintetizáló szerepet vállaló és teljesítő Németh László-életmŰhöz közelít. A dimenziók és a helyzetek különbözőek, Németh szellemi pozíciója (helye és szerepe) e tekintetben viszont állandó. „Hídszellem a népies és urbánus konfrontáció állapotában” — olvashatjuk Grezsa e helykijelölő summázatát. Könyvének sarokpontján a „csongori útkereszt” metaforát használja (a „harmadik út” helyett); s ez az „útkereszt” — szerencsés módon — jó néhány dimenzió mentén értelmezhető. „Világnézetileg”: az anyag és a szellem forradalmának egyidejűsége; társadalmilag: „a kultúrökológiai és etikai megújulás kölcsönhatása”; történelmileg: nacionalizmus és kozmopolitizmus helyett (és „fölött”) „a tágabb közép-európai haza fölfedezése”. (És így tovább.) Grezsa Ferenc a halála előtti évben (1990-ben) több cikket, tanulmányt ír Németh Lászlóról. A politikus Németh László című — akárcsak ez az életében utolsó könyve — a tudósi szabadság valós közegét fölismerő és kihasználó, súlyos írás.11 Középpontjában a Szárszó-probléma áll. Erősen vitatja Bibó Istvánnak az ott elhangzó Németh-előadás „harmadikutassága” miatti (1978-ban leírt) bírálatának a jogosságát. Éppen azt hangsúlyozva, emelve ki, hogy 1943 késő nyarán — amikor már minden gondolkodó ember számára valószínűnek látszott Magyarország hamarosan bekövetkező szovjet megszállása — nemigen lehetett időszerűbb téma egy értelmiségi találkozón, mint „a nemzetre váró sorshelyzet latolgatása”. Grezsa itt azt is tényszerűen bizonyítja, hogy Németh ekkor már fölismerte, hogy „a fasizmus és sztálinizmus közt janyargó »egérút« reménye megvalósíthatatlan illúzió. A Vásárhelyi napló szövegében például e (kicenzúrázott) mondatot találjuk: »A magyar politika olyan X, amelynek Y-ja Moszkvában van«. Tudatában van, hogy a »harmadik út* eszméjébe foglalt érték és minőség, humánus többlet és autonómiaigény — úgy, amennyire — csak a •második úton* belül képezhető meg.” Nem kevésbé fontos írás a „kisebbségben-metafora” jelentésváltozásait bemutató Grezsa-tanulmány sem.12 Szemben azokkal, akik csupán Szabó Dezső „fajvédő” nemzetkoncepcióját, illetőleg Szekfű Gyula „hanyatláselméletének” hatását veszik észre a Kisebbségben szövegében, Grezsa Ferenc sorra veszi mindazokat a szóba jöhető szerzőket, akiknek — föltehetőleg — szerepük volt a „híg magyar — mély magyar” trilógia Németh László-i megfogalmazásában. A „névsor” meglehetősen hosszú — Kemény Zsigmondtól Adyn, Szabón, Móriczon át Kodály Zoltánig —, s további alapos elemzést-kifejtést érdemelne ez a Grezsa-témavázlat (is.) (Rendkívül érdekes például a Kodályhoz köthető, onnan eredeztethető „mély magyať’-verzió zenei párhuzama. Kodály ugyanis arra hív fel, hogy meg kell találni a népdalban a „magyarabb magyarságot”, a
