Irodalmi Szemle, 2001
2001/5 - TALLÓZÓ - Monostori Imre: A Németh László-recepció története a „rendszerváltozás” után (tanulmány)
Tallózó közül: „A gondolkodó Németh László” (Hódmezővásárhely, 1988); A 90. születésnap rendezvényei, kiadványai (Budapest, Nagybánya stb. 1991); „Az író rejtettebb birtokán” (Székesfehérvár, 1992); Tanú-konferencia (Kecskemét, 1992); „Németh László regényei a mai megközelítés tükrében” (Hódmezővásárhely, 1993); Németh László drámáiról (Debrecen, 1994); Kultúra- és tudományfelfogásáról (Szeged, 1995); Halálának 20. évfordulóján (Nagybánya, 1995); „Ifjúság, iskola, nevelés” (Budapest, 1996); Irodalomtörténeti konferencia (Hódmezővásárhely, 1997); „Németh László irodalomszemlélete” (Debrecen, 1998); Emlékülés (Székesfehérvár, 1999); „Szárszó Budapesten” (1999). Az évtized eleje újabb kerek Németh-évfordulót hoz: születésének 90. évfordulóját. A vitákat dúsítják viszont a még 1989-ben megjelent Sorskérdések című tanulmánykötet visszhangjai, hiszen ebben a könyvben számos olyan jelentős Németh-esszé látott napvilágot, amely a háború után — fél évszázad távolából — most tűnik föl ismét a szellemi közéletben. A kor, a korszellem azonban „fölöttébb öntörvényű” (hát még ha ezeket az „öntörvényeket” formálgatják, alakítgatják is). Szemmel látható például, hogy az 1990-es országgyűlési választások után „megnőtt az érdeklődés” és az igény a harmincas évek népi-urbánus vitasorozata és ennek erőteljes aktualizálása iránt. Egyáltalán: a „népi-nemzeti” (e politikai kategóriát most ne analizáljuk) erők hatalomra kerülése, illetőleg a lassanként szélsőliberális színezetet is öltő „urbánusok” (itt sem célszerű most e fogalom szakszerű boncolgatása) ellenzékbe szorulása olyan feszültségeket gerjesztett, amelyek azután sorozatos ütközést indukáltak (illetőleg produkáltak) a magyar szellemi életben. De haladjunk csak időrendben. (Mindvégig.) 1990-ben témánk szempontjából három fontos könyv is megjelent. Ezek — mintegy a létükkel — lehetővé (és szükségessé is) tették a szellemi-politikai- ideológiai muníciók rendszerezését és felhasználásra kész állapotba hozását. Nagy Sz. Péter a népi-urbánus vita dokumentumaiból válogat és ad ki egy kötetre valót.2 A Századvég ugyanebben a témában különszámot (tematikus számot) jelentet meg.3 Napvilágot lát továbbá Grezsa Ferenc Németh Lászlóról írt nagymonográfiájának harmadik kötete, amely a Tanú-korszakot dolgozza fel.4 A szóban forgó dokumentumkötet hasznos és fontos segédkönyv azok számára, akik még nem ismerték ezeket az írásokat. (Kritikai észrevételeinkkel itt most nem hozakodunk elő.5) A Századvég összeállítása figyelemre méltó kísérlet (talán az első komoly próbálkozás a harmincas évek óta) a tisztázás, legalábbis a történelmi tisztábban látás irányába. Nem tudni persze, hogy naiv „békeóhaj” avagy ironikus bölcsesség tétette-e ki a téma címét: Népiek és urbánusok — egy mítosz vége?; ugyanis (magából az összeállításból is kitűnően) ez esetben szó nem lehet „mítoszról” (soha nem is volt az); hiszen nagyon is vaskos és reális történelmi és politikai valóság sűrűsödik e jelenségkörben. Valóság volt — és valóság maradt.6 Miután a marxi—lenini szocializmus végképp megbukott, éppen ez a rendkívül érzékeny és rendkívül komplex szellemi jelenség válik talán a legfőbb igazodási góccá: ez lesz a jellegzetes posztmarxista és „szociálliberális” kiindulópont és jellemző „beszédhelyzet”. Az, amely szinte tapinthatóan és
