Irodalmi Szemle, 2001
2001/5 - Umberto Eco: Az irodalom néhány funkciójáról (esszé)
Umberto Eco ük a Don Quijotéi. Szellemileg nyertek, még ha veszített is látásuk. Ha az eljövendő generációknak sikerül jó (pszichológiai, fizikai) viszonyt kialakítaniuk az elektronikus könyvvel, a Don Quijote hatalma nem fog csökkenni. Mire jók az olyan anyagtalan javak, mint az irodalom? Elég volna annyit válaszolni arra, hogy gratia sui fogyasszák, nem szolgálnak tehát semmire. De ha az irodalmi élvezetet ilyen elvontan fogjuk fel, azt kockáztatjuk, hogy az irodalmat a kocogás vagy a keresztrejtvényfejtés gyakorlására redukáljuk — mindkettőnek van haszna valamiben, a testi egészség fenntartásában, vagy a szókincs gyarapításában. Ma egy sor olyan funkcióról szándékozom beszélni, melyet az irodalom tölt be egyéni és társadalmi életünkben. Az irodalom működésben tartja a nyelvet Működésben tartja a nyelvet elsősorban mint kollektív örökséget. A nyelv per definitionem úgy fejlődik, ahogy neki tetszik, fentről, a politikai szférából vagy az akadémiáról jövő rendelet nem állíthatja meg, nem térítheti el optimálisnak tartott helyzetek felé. A nyelv saját akarata szerint alakul, de érzékeny az irodalom sugallataira Dante nélkül nem jött volna létre az egységes olasz nyelv. A nép nyelvén való ékesszólás című munkájában elemzi és elmarasztalja a különböző olasz nyelvjárásokat, s arra vállalkozik, hogy kialakítson egy új művelt népnyelvet. Senki sem fogadott volna egy ilyen nagyralátó terv sikerére, az Isteni Színjfékkai mégis megnyerte a játszmát. Az igaz, hogy néhány századnak kellett eltelnie, míg Dante népnyelve mindenki beszélt nyelvévé vált, de végül azért sikerült ez, mert azoknak a közössége, akik hittek az irodalomban, továbbra is ezt a mintát követte. S ha nem létezett volna ez a modell, a politikai egység gondolata sem tudott volna soha utat törni magának [...] Az irodalom, miközben a nyelv fejlesztéséhez járul hozzá, identitást és közösséget hoz létre. Dantéről beszéltem, de gondoljunk arra, mivé lett volna a görög civilizáció Homérosz nélkül, a német identitás a Biblia Luther általi fordítása nélkül, az orosz nyelv Puskin nélkül, az indiai civilizáció alapító poémái nélkül. Az irodalommal való kapcsolat működésben tartja egyéni nyelvünket is. Ma sokan panaszkodnak az elektronikus posta új távirati stílusa és a hordozható számítógépek szövegei miatt, használóik már oda jutottak, hogy azt is rövidítik, „szeretlek”; de ne feledjük, azok a fiatalok, akik üzeneteiket ezzel az új gyorsírással írják, azonosak, legalábbis egyrészük, a modern könyvkatedráli- sokban, a megastore könyvesvoltokban tolongókkal. Ha csak lapoznak, s nem vásárolnak, akkor is kapcsolatba kerülnek a művelt és míves irodalmi stílusokkal; ilyen hatások szüleiket, és persze, nagyszüleiket nem érték. A műalkotások olvasása a hűség és a tisztelet gyakorlására kényszerít a szabad interpretációban is ' Van egy veszélyes, korunkra jellemző kritikai eretnekség, miszerint azt tehetünk egy irodalmi művel, amit akarunk, és azt olvashatjuk ki belőle, amit
