Irodalmi Szemle, 2001
2001/5 - Fried István: Márai Sándor a kisebbségi irodalomról (esszé)
Márai Sándor a kisebbségi irodalomról elítélni. Ahelyett, hogy nem „tárcá”-ban (ez Zalabai műfaja a folyóirat tartalomjegyzéke szerint), hanem vitacikkben szegezne szerzője érveket érvek ellen. 1938-ban még indokolható volt Márai Sámdor cikkének bibliai (kultikus áthallású) terminológiája, ugyanez a hangvétel egy mai írásban fölös pátoszt lop még a megfontolandó mondandóba is. 3) Minthogy Márai maga említi 1930-as újságcikkét, érdemes annak (is) újraközlése. Sem a gondolatok esetleges „vaskövetkezetessége”, sem a történeti változások kikényszerítette módosulás nem perdöntő jelentőségű. Minthogy éppen 1929/30-ban a magyarországi kritikai élet egyre erőteljesebben vette számba, mi történik az irodalomban az utódállamokban, a kettészakadt irodalom magyarországi „képletéhez” hasonló jelenségek miképpen artikulálódnak például a „szlovenszkói” magyar írásbeliséget szemlézve, A kérdés fölvetéséhez bizonyára hozzájárult a Budapesten 1929. december 8—15. között tartott szlovenszkói magyar könyvhét, továbbá Móricz Zsigmond felhívása a Nyugat 1930. évi első füzetének elején, amelynek értelmében meghirdette a „nemzeti koncentráció” programját, s valamennyi magyar írót közreműködésre szólított föl. Ebben a kontextusban ugyancsak a Nyugat első füzetében megjelent Simándy-írás megkülönböztetett figyelmet érdemel.5 Kimondta, hogy a történeti változások kényszerítették ki a decentralizációt a szellemi téren, ennek lett eredménye, hogy az „íróvá mozdított Szlovenszkó területén hívatlant s hivatottat egyaránt”. A magyarság önvédelmi törekvései az új helyzetben a politika és a politikai szempont elsőbbségét juttatták érvényre, s így a kifejezetten szépirodalmi-esztétikai megítélés a háttérbe szorult. „A szlovenszkói magyar kultúrának máig sincs semmiféle szépirodalmi fóruma” — állapítja meg Simándy. Illés Endre nem kevésbé szigorúan szól az Új Auróra 1930-as kötetéről, amelyet „egyenetlen könyv”-nek minősít. „Harminc író. S egyiknek írása sem igaz, teljes célba érés. Esetlegesség. Alkalminak látszó darabok. Hiányosság-érzés”. Majd alább: „S mégis: érdekes, érdekes könyv.” „Elszórt, összekavart mozaikjai egy megújuló világnak, Balassa feltámadt világának: a végeknek. A végek... ez az élet viliódzik, kavarog, harsog, énekel s vagdalkozik itt majdnem tökéletes s mégis erősen kiegyenlítetlen polifóniájában”.^ Hogy aztán ugyanebben az évfolyamban Tarnó József regényét marasztalja el Illés Endre7 Az újabb törekvésekről ugyanebben az évfolyamban Vozári Dezső és Győry Dezső ad számot8 Móricz Zsigmond rövid bevezetőjében rámutat az erdélyitől eltérő viszonyokra, a Szentiváni Kúria biztató kezdeményezésére, ám hangsúlyozza a kritika szükségességét A továbbiakban hasznosnak bizonyulhat Keresztury Dezső egy szintén 1930-as tanulmányából hosszabban idéznünk.9 Keresztury kor- és magyar irodalmi körképe a magyar irodalmi megosztottság diagnózisára vállalkozik, összegező (és földrajzi területenként részletező) módon. „A kassai Kazinczy Társaság is hozzákezdett egy felvidéki centrum szervezéséhez. De ez csak csendes óhaj volt. A magyar művelődés és irodalmi élet gyújtópontja és irányítója Budapest maradt. Innen az, hogy midőn az első évek irodalmi életének teljes pangása után a vidéki orgánumok kifejlesztésével, új alapításokkal az elszakított területek szellemi élete új megnyilatkozási teret teremtett magának, e megnyilatkozások a teljes zavar és tájékozatlanság
