Irodalmi Szemle, 2001
2001/5 - Gion Nándor: Kevesebb, mint három perc (elbeszélés)
Gion Nándor Kevesebb, mint három perc Tudok egy Les Vigas nevű italkimerő bodegáról, de sohasem álltam meg előtte, Dominikával a tisztábbra magyarított változatba, a Lesz Vigasz sörözőbe tértünk be megünnepelni valamit egy verőfényes nap kezdetén. Dominika hívott meg, arra gondoltam, hogy a mindig gyönyörűen mosolygó szomszédlány megint sikeresen szigorlatozott, az utóbbi időben bámulatos rendszerességgel járt az egyetemre, csakhamar kiderült azonban, hogy egészen mást ünnepelünk, a türelmi zónák ügyében ugyanis kezdenek rugalmasabbá válni a mérvadó álláspontok, bár én az idevonatkozó híradásokból inkább azt szűrtem ki, hogy fokozódik a tanácstalanság, sorozatos ügyetlenségeket is felfedezni vélek, de a lényeg végeredményben az, hogy valamelyest feloldódott a rendőri merevség, Dominika éjszakánként már ismét kimerészkedik az utcákra, mostanában nem büntették meg, majdnem zavartalanul dolgozhat, anyagi helyzete is kezd elrendeződni, amolyan szerényebb ünnepségre is telik megspórolt pénzéből. Neveltetésem folytán helytelenítem a női szabadosság bizonyos megnyilvánulásait, de ezt csak ritkán és olyankor is főleg áttételesen említem Dominikának, egyebek között nyilván ez is hozzájárult jószomszédi viszonyunk tartósságához és az ünnepléshez a Lesz Vigaszban. Dominika magának unicumot, nekem pedig konyakot rendelt, gyönyörűen mosolygott rám, valakik esetleg szerelmespárnak nézhettek bennünket, vagy talán családtagoknak, a szembeötlő korkülönbség miatt azt is hihették volna, hogy egy aggódó apa üldögél boldog lányával a közepesen rossz hírű sörözőben a kora délelőtti órákban. A mellettünk lévő asztalnál viszont igazi szerelmespár merengett. Ott a férfi volt a fiatalabb, kisportolt termetű, zselézetten tüskehajú fiatalember, selyemfiúnak vagy stricinek néztem, ezt közöltem Dominikával, ő kétkedve rázta a fejét, mert az illetőt még sohasem látta szakmai köreiben. A nő valamivel idősebbnek látszott, de ápolt külsejű és elegáns öltözékű volt, ruhája selymesen csillogott, az ujjain aranygyűrűk, a csuklóin széles arany karkötők sárgállottak, a fülcimpáján aranykarikák lógtak, az ékszerek első pillantásra akár sárgarézből is lehettek volna, ehhez az elegáns nőhöz azonban az igazi arany illett, még akkor is, ha ennyi ékszer terhe alatt csöndesen sírdogált, egyik aranyos kezében krémszínű likőrt tartott, a másikkal a zselézett férfiú karját simogatta, az meg bűnbánó szemmel nézett a könnyes szemekbe, és ásványvizet ivott. Halkan beszélgettek, semmit sem hallottunk, de nem is érdekelt, hogy miről suttognak, az érzelgős jeleneteket is helytelenítem, különösen ha nagy nyilvánosság előtt zajlik. Egy távolabbi asztalnál négytagú társaság tanyázott, gyűrött ruházatú és
