Irodalmi Szemle, 2001
2001/4 - TALLÓZÓ - Grendel Lajos: Szegény ember szabadsága, gazdag ember szabadsága
TALLÓZÓ Grendel Lajos Szegény ember szabadsága, gazdag ember szabadsága A kábeltévé csatornái között szörfözve a minap elcsíptem egy Jean-Paul Sartre-ról készített portréfilmet. Sartre ifjúkorom egyik bálványa volt. Persze nem a Francia Kommunista Párttal kokettáló Sartre, s nem is a még későbbi, az ultrabaloldali terrorizmusra is áldását adó anarchista forradalmár, hanem az az író-filozófus, akinek a szabadságról szóló értekezései oly nagy hatással voltak a vasfüggöny mögötti szabadsághiányos, totalitárius társadalmak értelmiségére. Azt, természetesen, a filmben megszólaló barátok és tanítványok is hangsúlyozták, hogy csak egy Sartre létezett: egy önellentmondásoktól sem mentes, de vitathatatlanul nagy egyéniség, akinek a temetésére 50 000 gyászoló vonult fel, s aki képes volt baráti társaságban szemrebbenés nélkül bevallani, hogy nem kevés számú barátnőinek folyamatosan hazudott, a leggyakrabban éppen élettársának, Simoné de Beauvoirnak. Amikor tíz évvel a totalitárius diktatúrák bukása után Szlovákiában a „szabadság határairól” cserélünk eszmét, indokoltnak tűnik felidézni a húsz éve halott francia író-filozófus emlékét, akinek, függetlenül attól, hogy szeretjük-e vagy nem, egyetértünk-e vagy vitatkozunk vele, szinte mindnyájan adósai vagyunk. Szabadságértelmezése, ha csak közvetve is, hozzájárult a kelet-európai diktatúrák bukásához. De az is tagadhatatlan, hogy a mai Európában s az új évezred küszöbén Sartre másképpen van jelen, mint életében volt. Úgy van jelen, hogy tulajdonképpen nincs jelen. Hogy hihetetlenül hamar elfelejtették. Nemcsak nálunk, a hazájában is. De ez a feledékenység és érdektelenség is „üzenet”, amelynek a tanulságai fontosak lehetnek ahhoz, hogy mi, közép-európai írók és értelmiségiek árnyaltabban láthassuk helyünket, szerepünket, cselekvési mezőnk határait Európa posztkommunista felében, s persze ahhoz is, hogy tisztábban lássuk visszanyert szabadságunk horizontját. Sartre kiindulópontjai és kérdései gyakran érdekesebbek válaszainál, s megkockáztatnám: nem sokat veszítettek időszerűségükből. Sartre szelleme nem halott, inkább csak tetszhalott. Nagy kérdés, hogy inspirálhatnak-e bárkit is ma vagy a közeljövőben. Nem joggal állíthatják-e ellenfelei, hogy csupán „kortünet” volt, a globalizáció előtti független, baloldali értelmiség jelképe és szószólója, annak a baloldalnak, amely 1968-ban Keleten és Nyugaton egyformán vereséget szenvedett? Az állam itt is, ott is újra legyőzte polgárait — legalábbis sartre-i szemmel nézve. Húsz-huszonkét évvel később, amikor Európa keleti fele levedlette a
