Irodalmi Szemle, 2001

2001/1-2 - ÉRDÉLYI ZSUZSA KÖSZÖNTÉSE - Fried István: Univerzalitás és egyediség

Erdélyi Zsuzsa köszöntése

Univerzalitás és egyediség

(Komparatív nézőpontok) Esszévászlat Erdélyi Zsuzsa 80. születésnapjára

„A jelenvaló-lét világ közös világ. A benne-lét együttlét másokkal.

Az ő világonbelüli magán-való-létük együttes jelenvaló-lét”.

(Martin Heidegger: Lét és idő. 26. §)

A szellemtudományos megközelítések egy meghatározott korszakára volt jellemző a stílusformációk merev szembeállítása, ti. az a megfontolás, miszerint a reneszánsz és a barokk, illetőleg a klasszicizmus és a romantika valójában két művészi magatartás megnyilatkozása, szinte korszakváltó fogalmak, az egyik megléte a másik tagadása. Hasonlóképpen fogalmazódtak meg a pszichológiai „alaptípusok” is, kiváltképpen a XIX/XX. század fordulóján problematikussá vált szubjektumok egymástól messzi pólusokra helyezése, vagy költő-szemé- lyiségek olyasféle osztályozása, mint extrovertált—introvertált; szellemesebben a babitsi gondolkodás ellentétező fogalmai hirdetik: egyfelől a kispolgár a zseni álarcában, másfelől a zseni a kispolgár álarcában. Ez a fajta, kizárólagosságokban és dichotómiákban szenvedő szemlélet ott is konfrontációt produkált, ahol nemigen lehet(ne) tere az ellenséges szembesülés(ek)nek: régiónk, a közép-európai, a kelet-közép-európai régió művelődéstörténetében. Az a fajta dichotómia, amely a nemzetivé, valójában pszeudo-nemzetivé dimenzionált, önelvű művelődéstörténetben (irodalom-, festészet- és építészettörténetben, történetírásban stb.) nyilatkozik meg, eleve nem számol a dialogicitásnak mentalitásokat, szellemi tevékenységeket, történelmeket meghatározó elvével és napi gyakorlatával. S egy a napi politikához alkalmazott területi szemponttal véli elintézhetőnek régiónk közös hagyományát; s így mit sem tud kezdeni azzal a viszonylag terjedelmesebb korszakkal, amely megelőzte a nemzeti/anyanyelv kizárólagosságra emelkedését, és többek között a latin nyelv univerzalitása által határozódott meg. Illetőleg: természetes életmegnyilvánulásként értékelte és értelmezte a két- és többnyelvűséget, a kettős- és többkulturáltságot.

Egészen konkrétan: a „történeti” Magyarország latin nyelvű periódusának jelentősebb, kevésbé jelentős személyiségeit eképpen sajátítja ki a monológi- kus (nagy-nemzeti) beszédmód, amely nemzetit, egyedit elválaszt az univerzálistól, s egy teleológikus megfontolás szerint a korábbi jelenségeket egy később konstruált fejlődési végpont előzményévé torzítja. így lesz/lehet Janus Pannonius horvát nemzeti vagy éppen magyar nemzeti poéta és politikus (a