Irodalmi Szemle, 2001
2001/4 - HAGYOMÁNY - Csáky Károly: Petőfi és Selmecbánya (tanulmány)
Csáky Károly Illyésnek abban igaza van, hogy a selmeci tanár urak egy kicsit talán méltánytalanok voltak Petőfivel szemben. Hasonló nézeten volt a legjobb selmeci barát, Szeberényi Lajos unokája, László is, aki így ír egyik munkájában: „A költészettanból és a magyar történelemből való osztályzata mutatja leginkább tanárai igazságtalan voltát, mert ha nem foglalkozott is szívesen a latinul előadott és latin auctorokból kompillált költészettannal, de nagyon valószínű, hogy lényegében már akkor is jobban értett hozzá, mint tanára. A magyar történelmet pedig a legnagyobb buzgalommal tanulta, csakhogy nem az iskolai könyvből, hanem az akkori legújabb magyar művekből. Ez az akkori magoló rendszert nem elégítette ki. Stílusa valamennyi osztálytársa közt a legjobb volt.”21 LICHARD Dániellel kapcsolatban már idéztük Illyés Gyulát és Breznyik Jánost. Lichard Tótlipcsén született 1812-ben és Szakolcán halt meg 1882-ben. Az egykori tanárt és teológust természetesen a szlovák művelődéstörténet is számon tartja. Kiemeli széles körű publicisztikai és népművelői tevékenységét. Népszerű kalendáriumokat (Malý gazda, Slovenský kalendár), szakfolyóiratot (Obzor) és tankönyveket szerkesztett (Dvojdielná slovenská obrázková čítanka). Számon tartják magyarul megjelent tankönyvét is (Mathematikai előcsarnok. Pozsony, 184Z)22 Petőfivel szembeni feltételezett negatív magatartását sokan hosszú időn át eltúlozták. Ezzel kapcsolatban talán Csukás István vázolta fel a legmegbízhatóbb képet. Elismeri, hogy a selmeci iskola légköre Petőfi idejében nemzeti Tantárgy: Érdemjegy: Értelmezés: Mai fokozat: Magyarország Szlovákia Poetica (költészettan) 1 kielégítő 3 3 Geographia antiqua (földrajz) 1 kielégítő 3 3 Interpret.auct.lat.hungarica (latin—magyar interpretáció) 1 kielégítő 3 3 Exercitiis styli (stílusgyakorlat) 1 kielégítő 3 3 Doctrina fidei (hittan) 1 ex.ult alig kielég. 2 4 Antiquitatibus Romanis (Római régiségtan) lex.ult. alig kielég. 2 4 História pátriáé (tört.) 2 elégtelen 1 5 Moribus (magaviselet) 1 kielégítő 3 3 a két tanár kegyezése alatt itt is, hol számos felvidéki tót fiú sereglett össze, könnyen oly viszonyok fejlődnek ki, a milyenekről a lőcsei iskola elhirhedt; legalább miattok a magyar irodalmi tanár állása és hatása nagyon megnehezít- tetett volna.”20 Az evangélikus egyház selmeci levéltárában megtalált Értesítő (Relatio) alapján közlöm most Petőfi érdemjegyeit.