Irodalmi Szemle, 2001

2001/3 - GYÜRE LAJOS HETVENÉVES - Vida Gergely: Babits Mihály: A világosság udvara (tanulmány)

Babits Mihály: A világosság udvara

értelmezhetőségének feltételei. Azonban az is lehet, hogy ezeknek a feltételeknek a bizonytalan volta fog méginkább fénybe kerülni. Mondandónkat a kérdések kontextusában fejtjük ki.

1. MIÉRT MONDÁM EL EZT? Nem is tudom, —

a felvetés retorikai, a választ olvashatjuk már ugyanabban a sorban. Csakhogy a kérdés bonyolódik az 5. sorból nézve:

5 nem tehetém, hogy egyszer el ne mondjam —, ami inkább így érthető: de nem tehetém...,muszáj elmondanom, ez a dolgom.

2 nem tehetém, hogy egyszer el ne mondjam — végén a tétova, se ide-se oda gondolatjellel a rákövetkező kérdéspár így olvasható:

A: nem tehetém

....el ne mondjam - azt, bogy:

M

I VAN BENNE? MI BÁNT —ÚGY ENGEM BENNE?

A kérdések kijelentésekként funkcionálnak ebben az olvasatban, mintha valamit tényleg elmondott volna a költő, a versszak emotív, lírai hangulatú kifejezéseit emelik ki (

nyomasztón jut eszembe, mi bánt... benne - a szó bánatot okoz értelmében). Az érzékletesség és a szemléletesség körébe utalt olvasatát hívják elő a szövegnek.

B: nem tehetém....el ne mondjam — de mégis:

M

I VAN BENNE? MI BÁNT — ÚGY ENGEM BENNE?

A kérdések valódi kérdésekként funkcionálnak, így az A olvasat lehetőségét önnön meglétével relativizálja. De nézzük meg közelebbről.

MI VAN BENNE? a: Egyáltalán mire vonatkozik a kérdés; a tudat alatt láthatatlanul felgyülemlő szemétre? (lásd: A') b: A választ a következő kérdés adhatja meg:

MI BÁNT — ÚGY ENGEM BENNE?

A két kérdés állítmányai: „van”, „bánt”, ugyanarra vonatkoznak, ugyanarról állítanak, szinonimák. Ezt állítják:

Van — valaminek a létét állítja;

Bánt — első látásra a beszélő bánatát állítja (lásd fejjebb: A); de inkább azt, hogy Kellemetlenül hat valakire, izgat valamely érzékszerved- pl. a szemet. Csakhogy ez már nem az az érzék, nem az a látás. Ez már rálátás arra, ami szemet szúr, a van, a létező léte, az így léte, mert ebben van benne. De mégis: miben? A szövegben, természetesen, ahogy a fiókot kihúzzuk, és a létezők elénk állnak saját megbélyegzettségükben. Erre mondja a költő: nem tehetém,

hogy el ne mondjam----s ahogy mondja, úgy áll itt beszéde: monda, amely

s

okat mond.46

3. Kérdezősködjünk tovább! Vessük össze a két kérdést:

KI TÖRŐDIK VELE? (Mörike: Egy lámpára)47 MI VAN BENNE? (Babits: A világosság udvara)

— a két vers tárgyias, leíró stílusuk miatt vethető összeg verstárgyaikat a maguk fonák helyzetében ragadják meg (a lámpa elhagyott üres szobában áll, nem törődik vele senki; a világítóudvar a bérházak fonákja kifejezésben nyeri megragadásait);

— a két vers eltér egymástól a terjedelem tekintetében; de fontosabb különbség: a Mörike-vers idilli, lírai hangulatot áraszt, a Babits-vers objektiváló;

— kérdéseik verszárlatként állnak, különös retorikai telítettséget nyernek;