Irodalmi Szemle, 2001
2001/3 - GYÜRE LAJOS HETVENÉVES - Vida Gergely: Babits Mihály: A világosság udvara (tanulmány)
Babits Mihály: A világosság udvara mutatnak rá, hogy az olvasás folyamán tudatunk nem képes eldönteni, melyik hatásnak engedve olvassa végig a szöveget, mindig más alakzatba csúszik át, s éppen ez a tapasztalat jelenik meg újra és újra. A regiszterek ilyen játékát találhatjuk a szövegnek a sokat emlegetett első sorában is. A fonák a választékos stílusértékével a rút denotátumra mutat, s ez a bérházra és lakóira is fényt vet. S az egész mondat, ha a végére tesszük a kérdőjelet (Ismeritek a bérházak fonákját?), úgy hangzik, mintha irodalmi szintű újságod kezdene mesélni a narrátor, s a hétköznapi viccmesélések (Hallottad azt a viccet...) hangulatához kerülnénk közelebb. Úgy tűnik ironikusnak az utcakölykök minden apró részletre kiterjedő, fontoskodó elbeszélése, mintha a házmesterné, kinek nyelve is lapátként hánya piszkot, előadásában, stílusában adná elő a narrátor. Ha az iróniát egy állítás kontextus általi nyilvánvaló eltorzításaként42 fogjuk fel, akkor közelítjük a metafora fogalmához (a jelen kontextusban). Az iróniában is megvan a másik beszéd tudata (azé, amit ironizáltunk), mint egymás kontextusai funkcionálnak, s nincs biztosítékunk afelől, hogy az olvasás egy következő fázisában (egy következő minikontextusban) ne a már ironizált beszédet folytassuk tovább abban a módban, mikor még nem volt az. Említettük már a lábat emelt stb. sort, ahogy az érzékletesség retorikájának tudatában kezdtük olvasni, s ahogy megfogalmazásait figyelembe véve átcsúsztunk az irónia alakzatába. A következő versszak felsorolós, halmozós kontextusában mintha megint a pre-ironikus olvasata folytatódna tovább. A fonák így válik kulcsfogalommá, de nem mint valaminek a fonákja, hanem mint egy állandó tudat, attitűd mutatkozik. A fonák a bizonytalanítás módja, szinonimája, metaforája. Az értelmezői sors iróniája. Csábít egy analógia az Asztalfiók c. verssel, igaz, Rába György ajánlatára, de tőle eltérő értelemben. Rába a verset A világosság udvara 4. strófájának, a vakudvar szemetét felsorakoztató részének jeleként, tudatos önidézetként fogta fel-43. Mi pusztán A világosság udvarának megértését segítő szövegként. Néhány epikus sortól eltekintve a vers a felsorolás játékaként értelmezhető. Az elején mindjárt invalidus bazárnak kereszteli a fiókot, s miután néhány sorban jellemzi, a bazár tárgyainak felsorolásába kezd. A puszta felsorolás azonban rafináltan mindig a versszerűségre hívja fel a figyelmet; rímek, különböző variációival a sorok végén; rímel a második sor vége a következő elejével (cifra zár/ s faragcsált)-, hangszimbolikával: (ó toll, s rágott ócskaszár)-, a jelöltjének végzetszerű helyzetére rámutató szójáték: (bélyegzett bélyeg), ami a többi tárgy allegóriája is lehetne; s ugyanebben a sorban a sorvégi szándékos helyesírási, ráadásul elemi helyesírási hiba {szemet), hogy a következő sorvéggel rímelhessen {beszed). Ezenkívül a vers a szonett ritmusképletét és szerkezetét imitálja. Mindennek ellenére mégis váratlan a befejezés: rád öltve a forgácsbelet — úgymond egy csavarral más fénybe állítja bele a verset: saját fényébe. Amennyiben önmegszólításként fogjuk fel, akkor a megismerni vágyó költőt figurázza ki a nyelvöltéssel, annak hiábavaló tevékenységére utalva; de lehet, a narrátor kiszólását az olyan olvasónak szánja — itt is milyen kritériumok szerint dönthetünk? —, akinek a fiók kihúzásán kívül más öröme nincs, jussa
