Irodalmi Szemle, 2001
2001/3 - GYÜRE LAJOS HETVENÉVES - Vida Gergely: Babits Mihály: A világosság udvara (tanulmány)
Vida Gergely házmesterné, a cseléd, az asszony szürke élettöredékét, a vakudvar elhasznált tárgyait stb. önmagukon túlmutató jelekké. Ezt nagyszerűen fejti ki Rába elemzése. Azonban az elemzésébe a szerző (Babits) intenciót (is) belevonó kijelentéseihez nekünk is van néhány szavunk. 1. Rába Babitsnak egy 1919-es Ady-szemináriumán elhangzott kijelentését vonja be írásába, melyben Babits a szóképek értékrendjét fölállítva, a szimbólumhoz mint legfelső fokhoz érkezik, mert, úgymond, az a fontos, ami a dolgok mögött van25. 2 Rába Babits szimbólumfelfogását tovább taglalva ugyanazon az oldalon a forrás megjelölése nélkül idézi Babitstól: Az ilyen képzetek (innen az idézés) mindig-egyszerre-mindjelenvalók s belőlük a végtelenbe van kilátás2(>. Az érdekes itt az, hogy a két Babits-kijelentés az 1911-ben írt Vörösmarty-tanul- mányból való, ahol mondandóját a következő Vörösmarty-metaforával támasztja alá: az élet Elnyugszik s a fél föld lesz nyoszolyája.’’27 Tehát Babitsnak a metaforára alkalmazott kijelentéseit Rába Babits szimbólum-felfogásának jellemzésére alkalmazza. 3. De játsszunk tovább az idézetekkel! Az 1912-es keltezésű Játékfilozófia első két sora így hangzik: A legkisebb ablakon át, mely a szabadba nyílik végtelenig látni. A világ összefügg, és akármiről van szó, mindenről van szó28 Az ablakmotívum A világosság udvarában is megtalálható kétszer is, lényegesebb pozícióban a befejező szónoki kérdés szimbolikus mozzanatára utal előre: ha kinézek holmi keskeny ablakon'29, Ebben az értelemben az ablak valóban a szimbólum egységbe fogó funkcióját veszi fel (Rába: ...az ablak az eszmények és csak lehetséges megragadásának jellegzetes szimbolista motívuma^0). 4. A ,Játékfilozófiá”-ból vett idézet második mondatával most vessük össze, amit Babits a metaforáról ír (ismét 1919-ben). Babits a modern és a régi költészet különbségét a metafora- ill. hasonlathasználat tekintetében mutatje be. A régi világnézetek számára a világ dolgai különállónak jelentek meg, amennyiben a régi költő a dolgok közt összefüggést akart, a dolgok mögött kereste azokat. A kettőt a hasonlat állította egymás mellé, amely teljesen logikai formák szerint gördül leč1. A modern lélek érzi, hogy semmi sem áll külön, írja Babits, majd ismét Vörösmartyt hozza példának (idézi is). A régi költőknél megvan a dištancia, Vörösmartynál a dolog azonosuk2. A hasonlatot felváltja a metafora. Mindebből valószínűleg azt a következtetést lehet levonni, hogy Babits értekező prózájában nem adja e fogalmak pontos meghatározását, de ezt amúgy is egy behatóbb tisztázás döntheti el. Lehet, csupán arról van szó, hogy pályája során mindig másként értelmezte, s aktuális értelmükben használta őket az aktuális írásban. Ezzel egyúttal megkérdőjelezhető, hogy az írói intenciók mennyire vehetők komolyan valamilyen értelmezésnél, ráadásul, ha azok egy lényegileg más diszkursusformában születtek. Rába értelmezése nem ezért érvényes.
