Irodalmi Szemle, 2001
2001/3 - GYÜRE LAJOS HETVENÉVES - Vida Gergely: Babits Mihály: A világosság udvara (tanulmány)
Vida Gergely Babits Mihály: A világosság udvara — metaforikus értelmezés — /In médiás rés/ Jelen dolgozat A világosság udvara című versnek — melyet Babits Mihály írt 1904-ben és a Levelek Iris koszorújából című kötet 30. verseként olvasható — egy olyan interpretációját mondja el, amely egy metafora megértésének történeteként hangzik. Hipotézisünket azonosítandó A világosság udvara mint metafora formuláját javaslom A világosság udvara: metafora helyett; a mint szócskának az azonosítástól az enyhe hasonlításig húzódó jelentésárnyalatait aktualizálva így kitérhetünk a teljes azonosítás vádja elől, másrészt hangsúlyozhatjuk feltevésük hipotetikus voltát, melynek érvényessége amúgy is csupán e dolgozat lezárásáig terjed, felállítva így (harmadrészt) a metafora egyszeriség-posztulátumát. A világosság udvara metaforikus kifejezés interpretációját úgy fogjuk fel, amely a metaforikus kijelentés által előzetesen felrajzolt szemantikai vázlatot szándékszik újraírni egy fogalmilag kezelhető és uralható megértési horizontban1 Tehát a metaforikus transzformálásáról van szó egy tőle lényegileg előtérbe, a spekulatívba Ezért talán nem is átírás ez, hanem inkább „egy másik artikulációját végezzük el ” ugyanannak a nyelvi láncolatnak2 Ami itt lényegileg eltér, az az individuális és az univerzális. M. Frank írja Schleiermacher stílus-fogal- mából kiindulva és a romantikából származó az individuum kifejezhetetlen tételt átfogalmazva: minden, ami individuális, vagyis belső hasonmás és vonatkozások nélkül létezik (ha létezik), következésképp a szó szoros értelmében nem létezik hozzá hasonló, és ezáltal az azonos értelmű ismételhetség kritériumainak nem felel meg$, ahol az utóbbi a tudományos diszkurzus nyelve, melyen a megismerendő dolog az individuális kiszűrésével fogalomra hozható, így ismételhető4. A megfogalmazás következményeképpen ugyan aktualizálunk egyet a lehetséges jelentések közül, ugyanakkor viszont meg is fosztottuk e jelentésétől a metaforát Ennek a dilemmának a feloldását Ricoeur egy olyan beszédmód létrehozásában látja, amely a fogalom világosságát akarja, másrészt a jelentés dinamikáját igyekszik megóvni?. Másként fogalmazva: a fogalmi beszéd azt a mozgást reprodukálja, amit a jelentés a szemantikai térben (dolgozatunkban, ahogy majd megmutatjuk, a hagyományosan értett látás fogalmától az átvitt értelmű látás fogalmáig) megtesz, annál is inkább, mivel ez a mozgás csak ebben a beszédben — és csakis ebben — érhető tetten — pontosabban: követhető nyomon. A metaforikus- és fogalmi beszéd csak ilyen kevert szerelésben léphet pályára, kihasználva az itt nyújtott játéklehetség (mint hipotézis) egyszeri és soha vissza nem térő alkalmát.
