Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - Duba Gyula: Téli áradás (regényrészlet)
Duba Gyula tudata természetesnek veszi! Hanem azt nem fogadhatja el, hogy teljesen tehetetlen mindezzel szemben. Jellemzően azonban nem igazságtalanságnak érzi, hanem logikátlannak, ésszerűtlennek, károsnak. Ebben szilárd meggyőződés hatja át A kisebbségi tudatformálásnak az ő — de akár Gondterhelt — értékrendjére és tapasztalataira szüksége van. Ezért nyugtalanítják az idegen hatások. Amennyiben olyan mértékben bekövetkeznek, amilyenben Szelepcsényi befolyása mellett előreláthatók, tragikusak lehetnek. Elpazarolhatják és leépítik a kisebbségi gondolkodás önvédelmi reflexeit és kiszárítják a hajszálereket, melyek a tudatformálást az elemi nemzeti érzéshez és a történelmi hagyományokhoz kapcsolják. Ezért kell feltétlenül megtudni, kik állnak, milyen erők várakoznak a Pannon Kikelet Kft. mögött. Titkok bevehetetlen várát ostromolja Barabás. Hiába képviselő, gyengének bizonyul. A szálak megszakadnak, sehová nem vezetnek. A Népi Vagyonkezelő Cégnél bejegyezték a Pannon Kikelet tulajdonjogát, a Kft. tehát megszerezte a Tudatformáló Intézetet. A társulást egy ismeretlen ügyvédi iroda képviseli. Jogászai ez ideig nem szerepeltek a privatizációs folyamatokban. A társulásnak titkos folyószámlája van az Isterbanknál. Hosszú és kilátástalannak tűnő nyomozással annyit tud meg Barabás, hogy a Pannon Kikelet igazgatótanácsában a régi rendszer néhány magas rangú tisztségviselője is helyet kapott, egykori funkcionáriusok és papalások, akik a Kft. vagyonában komoly tőkerészesedéssel érdekeltek. A titok tehát nemcsak tartós és kideríthetetlen, hanem félelmetes is. Nem sokáig várnak az új tulajdonos első intézkedésére. Alig egy-két hetet. A Pannon Kikelet igazgatótanácsa rövid levélben értesíti az Intézet vezetőségét — nem Barabás igazgatót! —, hogy azonnali hatállyal felmenti Barabás igazgatót tisztségéből, és a helyére teljes jogkörrel és állandósított időtartamra kinevezi Szelepcsényi Jenőt. 4. GONDTERHELT VAGY BARABÁS? Margita veszi fel a telefont, Barabás a szobájában ül, a titkárnő idegenes kiejtésű, rekedt férfihangot hall. Az ismeretlen a következőket közli. — Bomba az intézetben... bombát elrejtettünk... Fél óra idő... akkor múlva felrobban..! Fél óra és bumm!... Cvakk... letette a hallgatót. Cvakk... mondja Margita fülébe a készülék. Ennyi röviden. Nem kevés! A titkárnők gyöngye pedig felsikolt: Jézus Mária, felrobbanunk! Rémülten néz, a székre roskad, nyöszörög, nem tudja, mit tegyen. Első cselekedete, hogy kulcsra zárja a íróasztalfiókot, bár nem tudja, miért! Szerencséjére kilép szobájából Barabás: mi történt, Margita? Nyugodt a hangja, hűvös, mint máskor, nem is kíváncsi igazából, inkább szórakozott. — A bomba... a bomba... — Barabás valódi rémületet lát a szemében —, egy ember... férfi hívott, Jézus Máriám... hogy felrobbanunk, fél óra még... — Éppen elég idő... — mondja nyugodtan Barabás. S magában azt gondolja, valami elkezdődött, de... mi lesz belőle?!... Reggel kilenckor így indul a nap. Barabás készül átadni hivatalát. Papírokat selejtez, könyveket csomagol, összegez. Alig egy évig volt igazgató Gondterhelt
