Irodalmi Szemle, 2001
2001/3 - GYÜRE LAJOS HETVENÉVES - Peter Karvaš: Premier után (elbeszélés)
Peter KarvaS szerepét alakította — de élve azzal a ténnyel, hogy ő egy serdülőkorú, jó családból való, naiv vidéki ifjú, a már régebben kipróbált ellenállhatatlan bájjal kijelentette, hogy szerinte némileg kiabál, ami számára néhány tartózkodó mosolyt és sok rokonszenvet eredményezett, s azt, hogy megismerkedhetett Herefordshire csúnyácska lányával. Egy másik csoportban, melyben ott volt lord Kimberley ismerőse, John Lyly, a szerző idős kollégája is meg néhány kezdő író, köztük a Randolph-fal csaknem azonos korú öntudatos és elegáns Thomas Dekker is, a darabot szárazon és tárgyilagosan elemezték. Bár csak az első felvonást látták, a darabot mindnyájan ismerték kéziratból vagy látták a darab próbáját, s a darabot minden tekintetben merész mondanivalójúnak tartották, főleg morális és politikai szempontból, rendkívül harciasnak, sőt kockázatosnak. Témáját tekintve ugyan nem volt eredeti, ezt valamiféle porlepte olasz novellából merítette, de Shakespeare kolléga — úgymond — nagy fába vágta a fejszéjét. — Lorenzo testvér — mosolygott Lyly a bajusza alatt — jókora pofon Fülöpnek és Sapnyol Izabellának! Szinte hallom, ahogy elcsattant! Azok az álszent vallásmániások meg a pápa összes hívei toporzékolni fognak, ha megtudják, hogy az új darabban, melyet William Cecil és lord Bourleigh kancellár személyes részvételével megtisztelt, szerepel egy szabadkőműves és kedves Ferenc-rendi szerzetes, aki támogatja a tiltott szerelmet és maga segíti a bűnös szerelmeseket a fel nem szentelt ágyba! Azok a begyepesedett madridi és római reakciósok ezt, istenemre, nem élik túl! — Nem tudom — jegyezte meg valaki —, helyes-e a színházat ilyen nyíltan politikai célokra felhasználni... — Meg aztán úgy érzem — mondta egy régimódi, szőke szakállt és ironikus kis bajuszt viselő magas úriember, aki lord Kimberley számára igencsak magabiztosnak látszott, csak nem emlékezett rá, ki is ő —, hogy az a Cheyney Rómeó szerepében némileg lord Leicestert utánozza, nem gondolják? A járása, a mozdulatai, a beszéde teljesen az ifjú Robert Dudley-re emlékeztetnek, nem? A királynő ezt bizonyára értékeli majd... — Ebben nem vagyok annyira biztos — vigyorodott el Lyly. — Lehet, hogy ezt majd úgy fogja fel, mint otromba célzást egykori szeretőjére. Erzsébetnél az ember sosem tudhatja... — Nem! — mondta határozottan valaki a csoport végén. — Lord Bourleigh egész biztosan tüntetően felállt és távozott volna... — De az a Shakespeare bátor egy férfi — jegyezte meg egy hang, amely azonban nyomban elveszett a selyemsuhogás, a szavak és léptek zűrzavarában, a szünet ugyanis végétért és a premier résztvevői visszatértek a helyükre, vagy arra a helyre, ahová valaki meghívta őket. Lord Kimberley-nek sikerült vesztegetés árán két remek ülőhelyet szereznie, kissé oldalt a színpadtól, úgy, hogy a nagybácsi meg az unokaöccse kitűnően látta a nézőteret a páholyokkal és a karzattal meg a színpaddal együtt. Randolph kíváncsian és mohón tekintgetett minden irányba, sokan pedig őt nézegették. Hiszen ő kétségtelenül mutatós, attraktív fiatalember volt. De aztán a tekintetek a komédiásokra meredtek — a darab folytatódott. Shapespeare ma nem játszott, azt beszélték, hogy nem érezte jól magát, s
