Irodalmi Szemle, 2001

2001/3 - Petőcz András: A kis Gödri (novella)

A kis Gödri

mindene, botja, hálója, orsója, sőt csónakja is volt meg horgászstégé. Oda járt ki horgászni. Először beetetni járt, aztán horgászni. Ügyes gyerek volt a kis Gödri.

Utálta is a többi horgász.

Kezdetben még nem utálták annyira, inkább csak csodálkoztak, hogy a kis Gödri milyen ügyes. Merthogy akkor is fogja a halat, amikor senki nem fog. Az is furcsa volt, még nekünk, gyerekeknek is, hogy a kis Gödri nem szeret játszani, strandra se megy, a rétre se jár ki esténként, hanem csak horgászik. Minden este meg nappal, sőt éjjel is horgászik.

Éjjel a strand végébe járt horgászni. Vitt magával pokrócot, kabátot, kisszéket, lámpást, aztán csak figyelte a botja végét meg a kapásjelzőt. Körlbelül éjfélig horgászott, akkor összeszedelőzködött, bement a közeli vasútállomás várótermébe, ott aludt vagy három órát, és hajnalban folytatta. Reggel aztán teli szákkal ment haza, gyakran nyolc-kilenc gyönyörű ponttyal, süllővel, harcsával, keszeggel. Disznó szerencséje volt.

— Disznó szerencséje van — mondta nem egy féltékeny horgász, olyanok is, akik már húsz-harminc éve majd naponta fogták a bot végét. — A kis Gödrinek szemét szerencséje van.

Aztán ez a furcsa gyerek, aki az öreg horgászok elől sorra fogta a szebbnél szebb halakat, ez a különös kissrác, ez kezdte mindenkinek bántani a szemét. Nem szerették.

Mi se szerettük.

Nem szerettük, mert nem jött közénk. Furcsálltuk, hogy mindig külön utakon jár. Hogy nem olyan, mint mi vagyunk. Hogy nem szeret focizni Hogy nem jön a rétre. Hogy nem kedveli a strandot. Hogy mindig egyedül van. És irigyeltük, hogy mindig van pénze.

Mert mindig volt pénze.

A kis Gödri ugyanis nagyüzemi horgász volt. Nem magának fogta a halat, hanem másnak. Kezdetben csak a kifogott halakat értékesítette, aztán már „rendelésre” is dolgozott. Még meg se fogta a halat, de már el is adta.

Nagy volt a respektje a kis Gödrinek.

Eladta a halakat a falu két éttermének, a nagyobbik rendszeresen vásárolt tőle, a kisebbik csak akkor, ha főszezonban sok volt a vendég.

Persze házaknál is adott el a kis Gödri. Mi is vettünk tőle. Emlékszem, anyám húsz forintot adott neki egy kiló pontyért. Húsz forint jó pénz volt akkoriban. És nekünk még kedvezménnyel is adta. Mert jóban voltunk vele.

Egészen misztikus alak lett a kis Gödri a faluban. Suttogtak róla. Hogy valami nem stimmel vele. Hogy hatalma van a halak felett.

És voltak, akik féltek is tőle.

Tizennégy éves korára a kis Gödrit már az összes idős horgász gyűlölte. Jószerivel szóba sem álltak vele. Nem nagyon értették, hogy mitől más a kis Gödri, mint ők. De nagyon azt kívánták, hogy takarodjon el a faluból.

Pedig a kis Gödri csak egy szorgalmas kissrác volt, semmi több. Táplálta a halakat, hogy szeressék. És azok szerették is. Hálásak voltak neki. Önként mentek hozzá meghalni.

A kis Gördinek az volt a módszere, hogy nagyon beetetett. Mindig az etetéssel foglalatoskodott. Száraz kenyérért járt az éttermekbe, meg mindenféle