Irodalmi Szemle, 2001

2001/3 - Petőcz András: A kis Gödri (novella)

Petőcz András

ételmaradékért, és azt beszórta horgászás előtt. És mindig ugyanazokon a helyeken szórta be. Azt mondta, megszokják a halak, és várják az ételt. Mert kényeztetni kell a halakat is. így mondta: kényeztetni.

Megőrjítette az embereket a kis Gödri ezzel az etetéssel.

Persze a többi horgász is etetett, de valahogy azoknak nem jött be a dolog. Talán ők kevesebbet etettek. Vagy kevesebbet ültek a bot mellett. Nem tudom. Az biztos, a kis Gödrinek akkor is disznó szerencséje volt, amikor senki más nem fogott semmit.

Mondom, nem szerettük a kis Gödrit, mert mindig külön utakon járt, de valahogy hozzánk tartozott még a leginkább.

Velünk volt egykorú, talán ezért.

Szóval a faluban sokan azt hitték, velünk kell neki üzenniük, ha akarnak valamit, vagy ha bajuk van vele.

Volt vele bajuk bőven.

Aztán egy nap elkapott az öreg Döbrögi.

Nem ez volt az igazi neve, csak mi, gyerekek hívtuk Döbröginek, mert valahogy úgy nézett ki.

Kövér volt és nagydarab.

Félni lehetett tőle.

Az öreg Döbrögi volt a falu párttitkára. Igazi hatalom volt, és tudta is, hogy igazi hatalom.

Nem volt buta ember.

Persze azt is tudta, hogy nem nagyon tud velünk mit kezdeni, mert nem függünk tőle.

De ez nem zavarta.

— Baj lesz, ha nem hagyja abba — mondta nekem ezen a napon. — Mondd meg neki, hogy horgásszon rendesen, mint mások, mert ez így nem mehet tovább. Nagyon haragszanak rá az emberek.

Csak megvontam a vállam. Ugyan! Nem érdekel. Velem ne üzengessen.

Azért elmondtam a kis Gördinek.

Ő meg csak nevetett.

Nem hitte, hogy bármi baja lehet.

Tizennégy éves volt ekkor a kis Gödri. Tizennégy évesen nevet az ember az ilyesmin Nyár volt, augusztus közepe.

Néhány nappal később egyik este a szokottnál is tovább voltunk kint a réten. Már régen elment az esti gyors, és mi még kint ültünk, igaz, szülői felügyelet mellett, mert a Husi mamája meg a Fazekas testvérek szülei is kijöttek beszélgetni.

Beszélgetés közben gyorsan megy az idő.

A kisebbik Fazekas testvér mondta először:

— Mintha valahol égetnének...

Aztán már mi is éreztük a füst szagát a meleg augusztusi nyárban.

És akkor hirtelen nagyon sok füstöt hozott a szél. És a széllel együtt a kiabálást is hallani lehetett.

— Tűz van! Ide, ide! Tűz van!

Rohantunk a hang irányába.