Irodalmi Szemle, 2001
2001/3 - Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya (regényrészlet)
A sátán fattya megismertem a falut, az utcát, keresztülmentünk rajta idejövet, egy kicsit megkönnyebbültem, jó irányba megyek, korán volt még, nem jártak az utcán, csak hátul, a jószágok körül etettek-itattak a gazdák, jó lett volna, többször gondoltam rá, bekéredzkedni valahová egy kis melegre, ételre, de hát idegen falu volt, nem tudhattam, kiben mi lakik, nagyon fájt volna, ha lehajtanak az udvarról, mint ismeretlen, rosszféle nőszemélyt, nálunk, Szilason is az a szokás, ha idegen férfi vetődik a faluba, megtűrik, túlnéznek rajta, de ha asszonyféle a szerencsétlen, azt már kiutálják, szóba se állnak vele, erre gondoltam, ezért nem fordultam be egy udvarra sem, a hidegtől reszketve, lélekben is dermedezve csak vittem, cipeltem testemben a gyalázatot, a falu közepén járhattam, amikor bal felől, egy kis utca felől furcsa zajt hallottam, sípolás, morgás, pöfögés, de hisz ez mozdony, azonnal betértem a mellékutcába, lélekszakadva rohantam az állomásig, tehervonat állt ott, csupa zárt vagon, a mozdonyvezető szenet vételezett, idős ember volt, szurtos-maszatos, rokonszenves bácsi, megszólítottam, Halmosra mennék, mondtam, szívem a torkomban, úgy álltam ott, mint ágrólszakadt szerencsétlen, Istenem, hát az voltam már, megnézett a bácsi, fejét csóválta, kedves jányom, honnét szalajtottak téged, ilyen nyakócon akarsz elindulni, megvesz az isten hidege, megvett már, jobban nem vehet, akartam mondani, de inkább azt suttogtam könyörögve, ugye arra megy, ugye elvisz, arra, jányom, arra, dünnyögte, nem férhetett a fejébe, hogy ilyen gyenge öltözetben lát egy fiatal lányt, méghozzá feketében, hitetlenkedve vetegette rám a pillantását, de nem kérdezősködött többet, felszállt ő is, a segédje is a mozdonyra, és amikor már azt hittem, otthagynak sorsomra, akkor kihajolt a kis ablakon, intett, másszak fel gyorsan, nem kellett sok biztatás, megragadtam a feljáró hótt hideg vasát, s bár hozzáragadt a kezem, buzgón felküszködtem magam,
