Irodalmi Szemle, 2001

2001/3 - Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya (regényrészlet)

Nagy Zoltán Mihály

bebújtam az odúba, a kitépett szalmát odakotortam a nyíláshoz, összegömbölyödtem, vacogó államat a térdemhez szorítottam, feszesen összezárt lábamat átölelve lehunytam a szemem, s bár tompán, mélyről fel-felsejlett vádlón a gondolat,

mégiscsak gyáva vagyok a meghalásra, ez a tudat fájdalmat már nem okozott,

mindennél fontosabb volt testemnek a pihenés, szinte jólesett a teljes mozdulatlanság, a csend, amit csak a surranó egerek neszezése zavart meg néha, nem törődtem velük, elaludtam,

legszebb álmomat álmodtam azon az éjszakán, ott, abban a nyomorúságos vacokban,

szép zöld mező, tiszta vizű patak fölött repültem, két tenyerem volt a szárnyam, alig mozdítottam, máris szálltam, elúsztam a fák koronája fölött, emelkedtem, nyugalmas békességben kéklett az ég, csak itt-ott egy aprócska fehér felhő, egyedül voltam, boldog voltam, aztán furcsa lett az egész, lent a mezei úton magamat láttam hazafelé futni, lábujjaim közt pöffent fel a por, rózsaszínű kis ruhácska volt rajtam, a hajamban búzavirágkoszorú, kezemben fazékmadzag edénnyel, édesapámnak vittem ebédre ciberelevest, most már vidáman kolompolt a kanál az üres szilkében, átszaladtam a hídon, a patakban csíkászó fiúk nagy tarkazöld békát hajítottak utánam, messze a hátam mögött huppant a porba, csengősen felkacagva futottam tovább, eltűntem a saját szemem elől, ismét egyedül voltam a magasban, gólyaként köröztem a mező fölött, csodálatos volt az a könnyű lebegés, annál szomorúbb az ébredés reggel,

egyik pillanatról a másikra felpattant a szemem, megmozdultam és megdermedtem, megijesztett a szalma zörgése, hüledezve néztem, hol vagyok, hogy kerültem ide, elmúlt a kábulat hamar, megelevenedett a tegnapi nap szörnyű valósága, sírva kezdtem a napot, ott bőgtem a szűk odúban, bebújt a tél a vacokba, nem volt előle menekvés, már éreztem a kezdődő lázat, kifogott a hideg is,

kimásztam, bele a szemcsésen kavargó átkozott ködbe, leráztam a törmeléket, ujjaimmal fésültem meg a hajam, most merre, haza, haza,

semmi másra nem tudtam gondolni,

hol volt már a tegnapi halálvágy, a nagy elszántság a meghalásra, megszűnt, kiapadt a könnyeimmel, haza, de merre,

egyszál-egyedül voltam égen és földön, csak az alattomos köd gomolygott körülöttem,

belehallgatóztam a sűrűségbe, hátha jön valami zaj,

nagyon halkan, nagyon messziről kutyaugatást hallottam, arrafelé

indultam el,