Irodalmi Szemle, 2001

2001/3 - Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya (regényrészlet)

Nagy Zoltán Mihály

kiszabadult az egyik kezem, megragadtam a combomról lecsúszó bugyit, cibáltam volna vissza, szemérmemet eltakarni, hiába, hiába, letépték rólam,

a karomat, a lábamat szétfeszítették, megfogdostak, röhögtek, oh ti, bábuska-kraszavica,

és tehetetlenül éreznem kellett, katonanadrág tapad szúrósan a combomhoz, aztán

repesztő fájdalom, testemben az idegen test,

aléltam volna el, hogy ne kelljen elviselni a mindig más és más, de egyformán utálatos szuszogást, a tudatot, hogy nincs menekvés, dolguk végeztével helyet cserélnek, amelyik befejezte, megmarkolja erősen a lábamat, tartja, a másik láthatatlanul rám dől,

nem adta meg az Isten ezt a kegyet, mindvégig eszemnél voltam, arcomon a kartonruha, mint halottén a szemfedél, de ez az élőhalott meg-megvonaglott, nyögött, hörgött, hasztalan,

csak akkor szabadult, amikor az utolsó is kiélte magát,

akkor elengedték a kezem, a lábam, mutogatva parancsolták,

öltözzek fel,

egy koszos alumíniumcsanakba bort töltöttek, ki kellett nyitni a számat, szétpeckelték, a bort beleöntötték, aztán

kidobtak az ajtón, a kapun, sorsomra hagytak,

EGYEDÜL AZ ÉJSZAKÁBAN

mindegy volt már, merre indulok, a gyalázatot nem viszem haza, ezt megfogadtam,

lefekszem valahol az útszélen, reggelre biztosan megfagyok, gondoltam űzötten, csapzottan, így lesz, másképp nem lehet,

kívántam a halált, semmi mást úgy azelőtt, nem tűnt már borzalmasnak,

majd csak megtalálnak, hazavisznek eltemetni,

elsirat a falu, fiúk és lányok kísérnek ki a temetőbe, menyasszonynak öltöztetve fekszem a koporsóban, mint a vízbe fúlt Kajtár Zsófi az elmúlt nyáron, jaj, nem érdemiem én már a menyasszonyruhát se halva, se élve,

Pista, Székely Pista,

tönkretették, megcsúfolták fiatal életemet, a választottadét, miért hagytad, Istenem,

miért hagytál el engem, mivel érdemeltem ezt a csúfságot, igaz híved vagyok kiskorom óta, így nevelt anyám, konfirmáltam, áldoztam, a miatyánkat soha el nem mulasztottam, házadba örömmel mentem, a perselybe jó szívvel, egész pengőkkel adakoztam, mégis hagytad elveszejteni