Irodalmi Szemle, 2001
2001/3 - Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya (regényrészlet)
A sátán fattya ne, akkor inkább meghalni, borzalmas volt a gondolat, heves a vágy, meghalni inkább, most azonnal, Isten másképp akarta, egyszer csak zörrent a retesz, nyílott az ajtó, zseblámpa fénye villant a sötétben, odanéztem, elengednek, máshová visznek, vagy-vagy, mi lesz, Istenem, remegett minden porcikám, belebámultam a vakító fénybe, alul a padlón két fekete csizma orra, megszólalt a katona, nem durván, nem parancsolóan, mintha hívogatóan, egy kukkot nem értettem, hát csak álltam, vártam, elindult felém a fény, kinyúlt mögüle egy kéz, a vállamnál fogva az ajtóhoz tuszkolt, kiléptem, egészen besötétedett már, csak sejteni véltem, merre a kapu, elengednek, hála Istennek, dobolt bennem a megkönnyebbülés, nekiiramodtam, a katona elibém állt, nem engedett, balra mutatott, az őrszoba világoló ablakára, meg akartam kerülni, elosonni mellette, de nem sikerült, elkapta, hátracsavarta a kezem, feljajdultam a fájdalomtól, mit törődött ő azzal, behajított az ajtón, egy szempillantás alatt az őrszoba közepén találtam magam, katonák tekintete tapadt rám, ültek, álltak, egyikük nekivetve hátát az ajtónak, jóságos Isten, mit akarnak velem, vedelik az elkobzott bort, pálinkát, vigyorogva, sóvárogva bámulnak rám, hirtelen mindent megértettem, abban a pillanatban elfelejtettem Istent, el édesapámat, a bátyámat, Pistát, ordítva rohantam neki az ajtónak, belemartam a meglepett katona arcába, ellöktem, feltéptem az ajtót, ennyire jutott erő, idő, a ruhám aljánál fogva rántottak vissza, letepertek a padlóra, szorosan fogtak, a számat betömték valami rongydarabbal, petróíze volt, majd megfúltam tőle, anyám fekete ruháját felhúzták a mellemig, ráborították a szememre, a rémület újabb erőt adott, rúgkapáltam, viaskodtam,
