Irodalmi Szemle, 2001
2001/3 - Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya (regényrészlet)
A sátán fattya két hete, az asszonyok közt gyalogolva eltűnődtem, hol lehetnek, mit csinálhatnak, már haza kellett volna jönniük, meglátom-e őket, a bátyámat, édesapámat, Pistának is tettem a hátikosarába eleséget, üveg bort, dohányt, amíg tartott a friss erő, gyorsan haladtunk, de a teher egyre nehezebb lett, hát letettük, pihentünk egy keveset, szekérrel kellett volna jönni, páhogott Veres Berta néném, ezen a hosszú úton kigyalogoljuk magunkból a lelket, Marton Lenke rálegyintett, mégse mertél te se befogatni, mondta, na hallod, mindenki félti a maga jószágát, vágott vissza Berta néném, hány gazdától elvették már a katonák a lovat útközben, hát csak az hiányozna, nincs elég baja az embernek, micsoda világ, búsongott Béres Ilon, ölnek, rabolnak az emberek, nem félnek Isten haragjától, a kárhozattól, pedig az lesz a sok bűn vége, elkárhozik az emberiség, a háború, magyarázta Bíró Borbála, az csinálja a bajt, a háború, amiatt vitték el az embereket is, megmondta az én uram, azt mondta, elvisznek minket az oroszok, mert ellenük harcoltunk a tizenné- gyes háborúban is, most is, Veres Berta rábámult Borbálára álmélkodva, de hisz áz én emberem sose volt katona, puskát csak a cseh finánc hátán látott, mégis elvitték, el, bólintott Marton Lenke, az én Géza fiamat is, épphogy betöltötte a tizennyolcat, nem számít ezeknek, bosszút állnak, megmondta az uram, fújta a magáét Borbála, odafigyeltem minden szóra, de semmivel sem lettem okosabb, nem tudtam, kinek higgyek, azt kérdezgettem magamban, magamtól, ha csakugyan munkára vitték el a férfiakat, ahogy a kisbíró kidobolta, akkor miért nem engedték már őket haza, ötszörösen letelt a három nap, nem találtam magyarázatot, hát annál inkább hevített a vágy, látni édesapámat, a bátyámat és Pistát,
