Irodalmi Szemle, 2001
2001/3 - Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya (regényrészlet)
Nagy Zoltán Mihály A sátán fattya Nagy Zoltán Mihály nagy sikerű regénye A sátán fattya a múlt évben jelent meg a Magyar Napló kiadásában. Oláh János, a Magyar Napló főszerkesztője jó szolgálatot tett nemcsak a kárpátaljai magyar irodalomnak, hanem az egyetemes magyar irodalom egészének is, amikor elhatározta a regény magyarországi kiadását. A sátán fattya lényegében vezekléstörténet. Egy megalázott lélek élete, szenvedésének története pereg le előttünk. Kárpátalja XX. századi történetének legtragikusabb időszakát idézi a mű, a sokáig elhallgatott „vészterhes” éveket, a felszabadulás utáni eseményeket. Malenkij robotra hajtották el ebből a keleti térségből a férfilakosságot, innen pedig a sztálini lágerekbe kerültek azok, akiket „háromnapos kötelező munkára” vittek el hazulról. (Nálunk Dobos László foglalkozott elsőként ezzel a kérdéssel a Messze voltak a csillagok című kisregényében, 1963-ban.) Nagy Zoltán Mihály regényciklusa A sátán fattya az énregény jellegzetes gyakorlatával egyetlen személy meghurcoltatásain, egyéni tragédiáján keresztül tekint a világra. Tóth Eszter, asztalos Tóth Mihály lányának az élete vonul el előttünk. Az ő szavait halljuk a történetekből, az ő gyötrődései, megszállott rögeszméi jelennek meg a regényben, szinte időtlenül, a személyes sors megpróbáltatásaival, egy megbomlott elme kényszerű ismétléseivel. Tóth Eszter az „élni kell!” parancsával vállalja a rázúduló megpróbáltatásokat, s mint Isten előtt ártatlan oldja fel megaláztatásait, amikor aratás közben, két kéve között megszüli gyermekét: „itt a muszka fattyú, megérkezett”. Innentől a szeretetlenség érzése keríti hatalmába, az érzéseiben megalázott nő és az örömök nélküli kötelességteljesítő anya jelenik meg előttünk. S amikor jön a víz, rázúdul a falura az áradat, a víz mítoszi képzete a megtisztulás érzését ébreszti fel benne. A regény záróképében így biztatja kisfiát: „ne félj a víztől, nem árthat nekünk a víz, Jézus is járt a vízen, mert ártatlan volt, büntelen volt, látod' a víz tetején járunk, hát persze, mi is ártatlanok vagyunk, kisfiam’’. Az alábbiakban a regény első két fejezetét közöljük. (fz) 1944-BEN, december első vasárnapján, egészen kora reggel tizenhárom szilasi asszony hosszú útra indult, a ködben rejtőző hegyek felé, amerre a jött-ment hírek szerint fér-
