Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - MARGÓ - Juhász Dósa János: Tiszavirág életünk
MARGÓ se volt nagyobb szükség a vállvetett összetartásra, mint ma. ...Egyesületünk fájának egy szerény, de felbecsülhetetlenül szükséges ága: a jogvédelem bimbókorát éli... Arra kell törekednünk, hogy a tanítóság erkölcsi tekintetben soha meg ne ingattassék s anyagi helyzetében ne mellőztessék. ...Látjuk néhányak túlfeszített munkáját, másrészt a saját dolgunk iránti sötét közönyét. ...A néhány dolgozó kartárs magára hagyva olyan, mint a mesék pelikán madara, melynek fiókái szárnyra kelve hála és köszönés nélkül repülnek el a saját énjük, a saját öncéljuk, az anyagiasság útjára. ...Összetett kezekkel nem nyerhetünk csatát.” (Gáspár János: Az ígéret földje, MT. IV. évfolyam, 1. szám, 1924. január 1.) Válogatta: Lovász Gabriella Tiszavirág életünk Ferdinandy Györgynek Volt egyszer Budapesten egy kulturális folyóirat, amelyet határon túli magyar diákok adtak ki 1991—2000 között a Nemzetközi Előkészítő Intézetben (későbbi névváltozások során a Kodolányi János Intézetben, legvégül a Magyar Nyelvi Intézetben). Egy lap, amelyet Budapesten sokkal jobban ismertek, mint azokon a helyeken, ahonnan a szerzői zöme jött. Egy lap, amely faliújság-oldalnak indult, s amely kilenc évig jelentük?) meg. Egy lap, amelynek 24 száma jelent meg 1288 oldalon. Egy nap biztos lesz majd olyan filosz, aki kíváncsiságból vagy unalomból (téma híján?) megírja a lap történetét. Tőlem, mint alapítótól az objektivitás nemigen várható el. Legfeljebb kulisszatitkok. Ajánlom tehát ezt az írást azon nem keveseknek, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a Tiszavirág folyóirattal, illetve annak szellemi kisugárzásával. Az időpont valamikor 1991 ősze, amikor már létezik a Wataridori Színkör a Nemzetközi Előkészítő Intézetben, ahol immár második éve tanulnak határon túli magyar diákok, s készülnek az egyetemi felvételeikre. Az MB-2-es bölcsészcsoportban, amelynek a vezetője Somos Béla magyartanár, megbújik néhány olyan diák, akik szívesen próbálgatják pennájukat. Mester Magdi, Ürge Lívia, Barabás Balázs, Pócs István, Tóth Csaba, Papp Árpád, s jómagam. írogatunk, s ezeket a mi kis „remekmíveinket” fel is olvassuk a magyarórákon. Már nem emlékszem, hogy kinek az ötlete folytán, elhatározzuk, hogy az osztályban faliújságot hozunk össze írásainkból. Az ötletet tett követte, a faliújságból mégsem lett semmi. Ugyanis annyi anyag gyűlt össze, hogy az nem fért volna el az osztály összes falán sem. Ha így nem működik, akkor legyen lap — kiáltott fel közülünk valaki, s ezt a hihetetlennek tetsző ötletet felirat formájában eljuttattuk az intézet igazgatónőjéhez. 1992. április 13-án jegyezte be a minisztérium a lapot, amelynek tárgyköre címszó alatt a következő szöveg szerepelt: A kultúra és kötődései. Publikációs lehetőség biztosítása a NEI-ben tanuló diákok számára. A kész kéziratot Barabás Balázs hetekig tördelgette egy kezdetleges számítógépen, én pedig Pozsonyba utaztam, ahol Kulcsár Tibor gyakorlott szemmel nézte át a készülő
