Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - KÖNYVRŐL-KÖNYVRE - Szirák Péter: Nyelv által lesz.
KÖNYVRŐL-KÖNYVRE mondani, hogy az irodalom bármikor is mentes maradna a politikai-ideológiai vonatkozásoktól (Esterházy esetében sincs így, például árnyalt és árnyalatlan formájában is ismert az a vélemény, amely szerint kilencvenes évekbeli publicisztikája éppen e két terület „kereszteződéseként” jellemezhető, ahol a politika eredendő megosztó hatását az irodalom úgy viszi színre, hogy maga is alakítja: változékony közösséget teremtve hol enyhíti, hol fokozza), de azt talán igen, hogy az ideológiák integer formáinak tűntével illúziónak bizonyul az (irodalmi) értelmiség korábbi évtizedekbeli társiasságának helyreállítása. Mivel a többnyire elfogadott kritikai megítélés szerint — a több jelentékeny és a mostani opusz szempontjából sem funkciótlan könyv ellenére — Eszterházy- nak az évtizedforduló óta nem jelent meg olyan műve, amely érdemben dinamizálta volna nyolcvanas évekbeli szövegeinek újraértését, friss szépirodalmi könyvével szemben azt a kettős elvárást támaszthatta a közönség, hogy az úgy hozza mozgásba az Esterházy-olvasást, hogy egyszersmind új távlatot nyit a fentebb jelzett irodalmi-kulturális (és politikai) történéssor értelmezéséhez. A recepció feltételrendszerének módosulásához hozzájárult egy másik fontos összefüggés is, nevezetesen az, hogy a magyar epika nagy hatású megújítójának könyve immár egy — az évtizeddel korábbinál — jóval összetettebb és színvonalasabb (vagy legalábbis kiegyensúlyozottabban színvonalas) írásművészet kontextusában jelent meg. Ez pedig, ha lehet még nagyobb igényt támasztott a könyvvel szemben. Az eddigi recepció azt bizonyítja, hogy a Harmónia a hetvenes-nyolcvanas évekbeli Esterházy-köny- vekhez hasonló széles körű érdeklődést vált ki, jelentős kihívást jelent a szakmai körök számára, s ugyanakkor a tágabb (akár a „népszerű”) kulturális identitásképzésre is hatással lehet. A továbbiakban inkább az előbbivel összefüggésbe hozható olvasási lehetőségeket firtatom, de néhány mondat erejéig igyekszem utalni majd a könyv kultúraideológiai vonatkozásaira is. A Harmónia caelestis olvashatóságát több szempontból is segítik a kanonizált Esterházy-értés műveletei. Ezek közé tartoznak egyes makroszerke- zeti megoldások, az önéletrajzi fikció, a színre vitt szerzői én, a jelöletlen idézet, a különféle nyelvi világok, textuális elemek összjátéka vagy a történelemnek mint nyelvi materialitásnak az inszcenírozása. A kötet két „könyvet” foglal magába, ezek egymástól a címadás (Számozott mondatok az Esterházy család életéből, Egy Esterházy család vallomásai) és a tipográfia vonatkozásában is elkülönülnek, a 371 számozott szakaszból álló Első könyv inkább egyfajta mozaikszerű szövegegyüttes, a kilenc fejezetből, s ezen belül 201 részből álló Második könyv viszont sokkal inkább „regényszerű” formátumot kapott. Ez a szerkezeti elkülönítés és egybekapcsolás nyilvánvalóan idézi a Termelési-re- gény ikerformáját (talán még a parodisztikusság eltérő mértékével kapcsolatba hozható modalitás különneműségét is), de egyszersmind el is távolodik tőle, amennyiben a korábbi regényhez képest mérséklődik az olvasás irányítottságának mértéke, s jóval összetettebbé, rejtélyesebbé válik a két „egység” között teremthető összjáték. A Harmónia mindkét részében működésbe lépnek a család- és az önéletrajzi regény kontextusai, vagyis a generációk sorának, illetve a saját élet történetének a realitás illúzióját felkeltő közvetítése, de azok műfaji elvárásrendje, szövegképző eljárásai eltérő módon és mértékben,
