Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - TUDOMÁNY - Kovács Sándor Iván: Felföldi barokk remekíró: Gyöngyösi István (tanulmány)
Kovács Sándor Iván Juranics—Radivoj-epizódjában siratja így az egyik barát a másikat és bosszulja meg társa halálát (IX, 62—64). A Murányi Vénus és a Porábúl megéledett Phoenix a magyar barokk költészet hedonisztikus, dekoratív, kellemes válfajának joggal népszerű mesterművei. Gyöngyösi abszolút költői képességekkel bír: leleményes ötletek, szinte a felismerhetetlenségig saját anyagává tett imitációk, nyelvi tökély, költészettechnikai virtuozitás, lírai, leíró és elbeszélő hajlandóság, raffinált erotizmus, Balassi, a széphistóriák és nem a lírikus, hanem a hőskölteményt író Zrínyi maximális hasznosítása, a „megszínelve”, gyönyörködtetően előadás képessége — íme néhány jellemző vonása. Gyöngyösi ráadásul nem „időmúlató”, hanem professzionális költő: a megtalált vagy a patrónus sugallta témát magas szinten dolgozza ki, műveiért inkább fizetséget, mint jutalmat vár, versei közzétételére törekszik. Egyik honoráriumán Kosztolányi is felkapja fejét: Széchy Máriától a Murányi Vénusért „a Babaluska nevű falut kapta írói tiszteletdíjul”! Az Arany-esszéből sok mindent „az ő egyéni sajátjaiként átvevő Kosztolányi Dezső összegzése voltaképpen nem túloz: „Gyöngyösi már a magyar nyelv mestere. Vagy helyesebben, Gyöngyösinek a magyar nyelv a mestere. Nem ront neki, hanem csínján, ravaszul erőszakoskodik vele. [...] Franciaországban már megalakult a Francia Akadémia, nálunk ő maga pótolt egy akadémiát. Bámulatosan öntudatos művész.” A XVII. század nagy házasságait megverselő Gyöngyösi szerelmes hősei és hősnői közül Zrínyi Ilonát festi a legragyogóbb színekkel, egyszersmind a legnagyobb tisztelettel. Ami erotikát Széchy Mária s Lónyai Anna bájait láttatva megenged magának, attól itt megtartóztatja magát. Erotizáló hajlandósága a Csalárd Cupidchan is érvényre jut (1695). Az ajánlással megcélzott agglegény Koháry, akinek eszménye a „Tiszta életnek Geniusa” volt (a műnek ez az első címsora), megriadt a kárhoztatás címén előadott szerelmi bűnök buja katalógusán, s az „ürügyes erotika” miatt nem engedte nyomdába adni (megjelent 1734-ben). A Csalárd Cupidónak különösen a II. része élénk; itt olvashatók az „ürügyes” helyek: strófái szinte refrénszerűen ismétlik a házasságtörés változatait („Komornyikját kapja az maga ágyában”, „Borbélyom alá dőlt sokszor feleségem”, „Az törpét kapom ott, kin majd elszédülök”, „Egy nagy béreslegént találok ágyamban”). Az olvasók ezeken kaptak, a Csalárd Cupido a kollégiumi diákság körében különösen népszerű volt. 16. strófájának változata Csokonai Vitéz Mihály első Konstancinápolyába is belekerült (1785). Gyöngyösi így panaszoltatja a kereskedőt: „Kalmár is panaszol íródeákjára,/ Asszonyának firkál pergamenájára,/ Noha nem bízta ezt az ő pennájára,/ Mert nem azért vette, hogy adja vásárra.” Csokonai így képzeli el a „firhangos hárem” hölgyeiben dúskáló Szelim szultánt: Jer, Múzsám, láthatunk majd eleget szembe, Ha bémegyünk ama firhangos hárembe. Ez ollyan magazin, vagy inkább kalitka, Amelybe csirippol a szultánnak titka, Oly templomsegrestye, mellyben a szultánnak Erőt, egészséget sok százan kívánnak,
