Irodalmi Szemle, 2001

2001/1-2 - TUDOMÁNY - Kovács Sándor Iván: Felföldi barokk remekíró: Gyöngyösi István (tanulmány)

Kovács Sándor Iván

De ne legyünk igazságtalanok a Murányi Vénushoz sem. Alkonyi hangulatait, esti dallamát (I, 192—194) Arany János kamatoztatta a Családi kőiben-.

Az nap szállott vala nagy Oceanumra,

Nyugosznak az ökrök holnapi járomra.

Vigyázása után szem hajlott álomra,

Az nappali munka dőlt nyugodalomra.

Terhek alatt nem zúg barmok lehellések,

Lassú kérődéssel vagyon lélekzések.

Madaraknak sem zeng erdőn éneklések,

Útonjáróknak is megszűnt az menések.

Az egész föld táját nagy csendesség tartja,

Kiki fáradságát holnapra halasztja [...]

Este van, este van, kiki nyúgalomba!

Feketén bólingat az eperfa lombja,

Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,

Nagyot koppan akkor, azután elhallgat. [...]

Udvaron fejérlik szőre egy tehénnek:

A gazdasszony éppen az imént fejé meg; [...]

Este van, este van, a tűz sem világit,

Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;

A gyermek is álmos, — egy már alszik épen,

Félrebillent fejjel az anyja ölében.

De nem esünk ki a Családi kör hangulatából akkor sem, ha Arany versének forrásvidékét a Kemény-eposz éjszakai szakaszaival, a vak setétség leszálltával térképezük tovább (I, I, 19; I, II, 15; III, VI, 30>

Mint csendes idején a vak setétségnek Barmokat nyugtató éji csendességnek,

Jóllehet tüzei a magas kék égnek Minnyájan csillagzó fényességgel égnek.

Hallgat a setét éj csendes füleléssel,

Nyugosznak az alvók lassú pihegéssel [...]

Az idő gyeplőjét a vak éj viseli,

Fekete homályát az égre emeli,

Temérdek setétség annak allyát teli,