Irodalmi Szemle, 2001

2001/1-2 - TUDOMÁNY - Kovács Sándor Iván: Felföldi barokk remekíró: Gyöngyösi István (tanulmány)

Kovács Sándor Iván

férfikorában, arra rámutathatunk. A magyar „Tasso”, Zrínyi Miklós 1651-ben megjelent Syrenája. Az ízlésváltó hedonista Gyöngyösi elsőrendű tájékozódó ösztönét dicséri, hogy vulgáris nyelvű nagy költőket nem ismervén, a heroikus Zrínyitől tanult. Gyöngyösi huszonkét éves a Syrena megjelenésekor, s mikor már az Áfium is kész van, épp akkor kerül Wesselényi szolgálatába. Ekkor kezdődik Wesselényi, Nádasdy és Zrínyi szövetségének előkészítése, s amidőn 1663. szeptember 8-án a nádor, az országbíró és a horvát bán Kőszegen találkoznak, hogy aláírják az ún. „szövetséglevél” első fogalmazványát, a porzót talán maga Gyöngyösi komornyik hinti rá a friss kéziratra.

Mars és Venus ihlető két istensége közül Zrínyi elsősorban Marsot választotta, Gyöngyösi Venust. De ha Gyöngyösinek mégis Marsról kell énekelnie — mint a Kemény-eposzban —, akkor Zrínyihez folyamodik segítségért. A Kemény-eposz: a Porábúl megéledett Phoenix avagy [...] Kemény János emlékezete Í..J végső formáját 1674-ben nyerte el, s Koháry sürgetésére húsz év múlva jelent meg (1693). Gyöngyösi ekkor már „tántorgó”, „törődött” öregségéről beszél, de amikor 1664—65-ben hozzákezdett, még friss volt a Zrínyi-élmény; követte is sokrétűen. A Syrena-kötet előszavából már a Murányi Vénus ajánlásában szemelgetett, és ezt ugyanúgy a Mars—Venus egymásrautaltsággal fejezte be, mint Zrínyi. A Kemény-eposz Zrínyi-imitációi ismeretében — máris előrebocsátandó — ellent kellett mondanunk Arany ama tételének, hogy „Zrínyi megelőzte korát, de nem hatott rá; Gyöngyösi megtalálta a magáét és előbbre vitte”. Arany azt kérdezi: „Miben?” És azt válaszolja: „Könnyű ezt kérdezni, most, mikor ránk nézve mindkettő, Zrínyi és Gyöngyösi, avult régiség, azon különbséggel, hogy ami az utóbbinak erős oldala volt, az már rég beolvadt a nyelvbe és irodalomba, többé nem tekintjük mint övét, hanem mint közös mindnyájunk sajátját; míg az első még egyre ott áll zordon fenségében; arra nézve, mi benne jeles, nagyszerű: nem követve, meg nem haladva, utol nem érve senkitől.” Arany tétele kikezdhetetlen irodalomtörténeti közvélekedéssé vált. Senki sem merte bolygatni. Elmélyítésén maga Horváth János munkálkodott, hiszen felfogása szerint irodalomfejlődésünk az Arany-központú „nemzeti klasszicizmus”-ban érkezik el „az esztétikai és nemzeti tökély’-hez; a magyar irodalom tetőpontja Arany, ő „minden korábbi érték összegyűjtője”.

Zrínyi valóban megelőzte korát, de hatott rá: hatott mindenekelőtt Gyöngyösire, akinek költői utóéletében ily módon közvetve Zrínyi is triumfál. A Kemény-eposzban különösen a III. könyv III. része zár magába sok Zrínyi-imitációt. A 106 szakaszra terjedő török seregszemle csak úgy ontja a párhuzamokat. íme néhány érdekesebb közülük (a többit lásd ItK, 1985, 395—403).

1. Szinte szó szerinti egyezések (elöl a Zrínyi-, utána a Gyöngyösi-hely): „Száz meztelen szablyát Dandó hoz ez után,/ Maga van elöltök, jár mint egy oroszlán” (V, 45) — „Székesfehérvári sereg gyön ez után,/ Parancsol ezeknek az Ibrahim szultán” (13); „Haragos tigrisnek vagyon bőr az hátán,/ Kegyetlen sastoll van szegezve paizsán” (V, 43) — „Párducbőr a hátán, tollas bot kezében,/ Három szál daru toll strásál süvegében” (14); „Magasan költ nyakán fejét alá hajtja,/ Szálos rövid serényét szél hajtogatja, [...]/ Körmmel, száraz innal szarvast meghaladja” (II, 34) — „Serény inú lovát mostan is ugratja/