Irodalmi Szemle, 2001

2001/1-2 - TUDOMÁNY - Kovács Sándor Iván: Felföldi barokk remekíró: Gyöngyösi István (tanulmány)

Kovács Sándor Iván

megválasztatta megyei jegyzőnek) Gyöngyösi Andrássy grófnak ajánlotta a Charicliát (1700).

A magyar arisztokrácia színe-javának nélkülözhetetlen familiárisa ügyesen váltogatta mecénásait. Ahogy Wesselényi nádor meghalt, s 1681-ben végre új nádort választottak Esterházy Pál személyében, Gyöngyösi azonnal fellépett a „Maga gyámoltalanságát kesergő és abban az Kardos Griffnek [ez volt az Eszterházyak címere] szárnya alá folyamodó Nymfa” (a magyar haza) szószólójaként, és a legelső volt, aki a legújabb magyar panegirisszel koszorúzta az éppen csak rangjára emelt nádort (Kesergő Nympha, megj. 1695). „A vén hegedűs” pózában „felforr annak a vérnek még meglevő cseppecskéje benne”, amelyet „Pegasus forrásábul az iffiabb esztendőben hörpentett vala”, és nagy rutinnal, pompás incipitre lelve mártja tintába tollát: „Amint szőke vize lefoly a Dunának...” * A költő-„kolléga” Esterházynak látnia kellett, kivel van dolga, s nem átallotta Gyöngyösit azzal is kitüntetni, hogy 1699-ben Csetneken átutazva megállt a „költőtárs” két évvel korábban vásárolt új háza előtt, és „sokáig beszélgetett véle”. A hercegi gesztust gróf Kohárynak írt levelében hencegi el a gömöri alispán (amely tisztet 1700-ban másodszor kellett elvállalnia). Gyöngyösi a Thököly-kérdést is ügyesen elrendezte. Mint felföldi ember, várakozással tekintett a török zsoldban magyar függetlenségért zászlót bontó Thököly mozgalmára, s a vérbeli epithalamistának igazán kapóra jött a Bécs által is engedélyezett Zrínyi Ilona—Thököly Imre-házasság. De óvatosságból mégsem jelzi a szerzőségét, topográfiája — mint Badics Ferenc megfigyelte — a Duna, Tisza, Adria, Velence említésére korlátozódik, a nagyhatalmakról nem túl rejtelmes szimbólumokkal beszél (a császár Jupiter, a török a Hold, a franciák a Kakas, Liliom, Nap, a velenceiek az Oroszlán). A Thököly Imre és Zrínyi Ilona házasságáról (1683) a Rózsakoszorú (1690) és a Chariclia (1700) ajánlásában már másképp kell szólnia. A férfiszépség-ideál Thököly nemrég még Zríniy-epithetont kapott („Az ki régen fegyvert fogott hazájáért, / Küszködik is annak megmaradásáért, / Mint amaz nagy Hector régenten Trójáért”), az égbetörő „Tátra—Góliátra” rím koronázta, de most már csak a „törökös cimbora”, aki Koháryt bebörtönöztette; akinek pogány támogatói ellen az Andrássyak ontották vérüket. Egy múlt század végi középiskolai tanár, az egyetlen Gyöngyösi-tanulmányával feltűnt, majd eltűnt Fülep Imre merte kimondani, hogy Gyöngyösi „valóságos labanc” volt, aki II. Rákóczi Ferencet és Bercsényit a „haza csendességét háborgatói”-nak nevezi, és aki kuruc ihletésű versét, a Thököly házasságát „villámhárítóul tartogatta fiókjában arra az esetre, ha Rozsnyóba is beütne a kuruc mennykő”. „Csak az vethet rá — zárja fejtegetését Fülep —, aki e kort nem ösmeri.” (Idézi Kibédi Varga Áron.)

Én úgy gondolom, hogy a nézeteit, pártfogóit, megtiszteltjeit rugékonyan változtatgató Gyöngyösi a Kemény-eposszal fejezi ki igazi önmagát: a török járomból kitörő erdélyi Kemény Jánost magasztalja fel a maga módján, s a nyomtatott változatból kényszerűen kihagyott németellenes strófákban Zrínyi Afiumát visszhangozza. Ez magyarországi, erdélyi és keresztény érdekeket egységben látó felfogás.

A pályakezdő Gyöngyösi István Ovidius-rajongásának dokumentumai a heroidák (Páris Helénának, Heléna Párisnak, Penelope Ulissesnek), a